Erdély hírei

2018.11.09. 11:33

Koncertek Mestereinkért: idős zenészek megsegítésére indult kezdeményezés

Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és a Hagyományok Háza – a közelgő advent szellemében – hat jótékonysági koncert gyűjtésének felajánlásával gondol az idős, beteg zenészekre.

Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és a Hagyományok Háza – a közelgő advent szellemében – hat jótékonysági koncert gyűjtésének felajánlásával gondol az idős, beteg zenészekre. Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és a Hagyományok Háza az idős zenészek megsegítésére hatrészes koncertsorozatot szervez. A kezdeményezés gondolata 2013-ra tekint vissza, amikor a Hagyományok Háza az úgynevezett Összefogás koncertekkel támogatott tisztes korú népzenészeket. Az éves jótékonysági találkozó tavaly – technikai okokból – ugyan elmaradt, de idén adventben ismét megrendezik. Az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóján 2014-ben a résztvevők szintén megfogalmazták az idős, beteg zenészek megsegítésének szándékát. Tették ezt őszinte szeretetből, hiszen egykori mestereik legtöbbje egészségügyi és anyagi gondokkal küszködik; nem tudnak már muzsikálást vállalni, ezáltal a mindennapi kenyerük előteremtése is gondot jelent. Az ötletet tett követte, 2015-ben a „Hívd meg az öreg zenészeket egy sörre!” jelmondattal számos táncházban szerveztek gyűjtést. A brácsaformájú dobozokban összegyűlt adományokból a szervezők a rászorultaknak élelmet vásároltak, valamint orvosi ellátásukat támogatták.

Ebben az évben az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete, és a Hagyományok Háza nagyobb szabású akciót indított el: az év végén több városban – neves táncház zenekarok, zenészek fellépésével – jótékonysági koncerteket szervez. Minden találkozó meglévő eseményhez kötődik, így ezek kölcsönösen erősítik egymást.

„Kétségek közt vártuk az első megmérettetést november 3-án, a csíkszeredai Jeles Napi Táncház keretében rendezett koncerten – értékeli az első lépést Molnár Szabolcs, az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesületének egyik alapítója, a kezdeményezés egyik megálmodója. – Az eredmény minden várakozást felülmúlt, a mintegy kétszáz főnyi közönség előtt léphetett fel a tizenhat előadó. A gyűjtés, s a szereplők felajánlása nyomán befolyt összeg már a nemest célt szolgálja.”

További koncertek

November 10., Sepsiszentgyörgy, a 30 éves Népzene és Néptánc Találkozó keretében.

November 14., Székelyudvarhely, az Össztánc Ősszel keretében

November 24., Kolozsvár, az Ördögtérgye Találkozó keretében

December 12., Budapest, Összefogás koncert, Hagyományok Háza

December17., Marosvásárhely, a Karácsonyi Táncház keretében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!