Erdély hírei

2016.07.27. 10:41

Akassza a szegre a pecabotot, mi adjuk a pontyot – halételek hagyományos főzőversenye a jubileumi Partiumi Magyar Napokon

Egy valamire való Partiumi Magyar Napok sem maradhat finom étkek nélkül, amiről a rendezvény árusai mellett a különböző főzőversenyek is gondoskodnak. Idén sem lesz ez másként, hiszen a szatmári RMDSZ közreműködésével immáron sokadik alkalommal szervezik meg a halas ételek főzőversenyét.

Egy valamire való Partiumi Magyar Napok sem maradhat finom étkek nélkül, amiről a rendezvény árusai mellett a különböző főzőversenyek is gondoskodnak. Idén sem lesz ez másként, hiszen a szatmári RMDSZ közreműködésével immáron sokadik alkalommal szervezik meg a halas ételek főzőversenyét.A hagyományokhoz híven idén is augusztus 28-án kerül sor a hagyományos halételek főzőversenyére, melynek ezúttal is a Kossuth kert ad otthont. Kacsó Zoltán, a főzőverseny kitalálója és főszervezője elmondta: már most várják a vállalkozó kedvü csapatok jelentkezését, akik a jókedven, a felszerelésen, nomeg egy titkos tuti recepten kívül semmit sem kell magukkal hozzanak. A bográcsbavalóról és a tüzifáról  ezúttal is a szervezők gondoskodnak, érkezik a harcsa a kondérba, pislog a ponty a grillen, kezdődhet egy igazán jóízű megmérettetés. A versenyt ezúttal is neves szakértőkből álló zsűri bírálja majd és természetesen a díjazás sem marad el.  Jelentkezni már most lehet Kacsó Zoltánnál a 0751297787-es telefonszámon, vagy az RMDSZ Mihai Viteazu 10 szám alatti székhelyén.  Legyenek Önök azok, akik ízletessé teszik a régió legszínesebb rendezvényét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!