Életmentő műtétre lenne szüksége

Végső kétségbeesésében írt a Bihari Naplónak Tóth Mónika
Végső kétségbeesésében írt a Bihari Naplónak Tóth Mónika
Évek óta komoly gondok vannak a szívével, s mostanra nagyon legyengült. A 37 éves nagyváradi Tóth Mónika végső kétségbeesésében írt a Bihari Naplónak, mi pedig ellátogattunk hozzá.

 

Egy szomorú, elvált édesanyával találkoztunk, aki egyedül él egy bérelt garzonlakásban, s teljes havi jövedelme az 520 lejes betegnyugdíj. Ottjártunkkor elmondta: orvosa már hét évvel ezelőtt azt mondta, hogy másik szívre lenne szüksége, de a szervátültetést el sem tudja képzelni, ezért fel sem iratkozott a várakozási listára.

Felbátorodott

Egy ideig félnormával dolgozott eladóként, de most már nem bírná, az utóbbi időben már alig mer kimerészkedni a második emeleti lakásból, mivel fél, hogy nem marad ereje visszajutni. Lefelé még boldogul valahogy, de felfelé a lépcsőn már nagyon nehezen… A kardiológusa szerint az egyedüli megoldás számára egy szívműködés szinkronizáló készülék beültetése lenne, ezt a beavatkozást egy kolozsvári klinikán tudnák elvégezni, s háromezer euróba kerülne. Ennyi pénzt nem tud előteremteni, hiszen jövedelméből alig tud megélni, édesanyja és testvére szintén nem engedhetnék meg maguknak, s nincs más, akitől kérjen. A készülék meggátolná, hogy a szíve tovább nőjön és segítené a működését. Korábban attól is idegenkedett, hogy egy árammal működő készülék legyen beépítve a testébe, de legutóbb, amikor kórházba volt utalva, találkozott egy nyolcvanéves nénivel, aki már átesett ezen a műtéten és jól volt, s ettől felbátorodott.

Kimerültek a lehetőségek

Megtudtuk: házassága szintén a betegsége miatt ment tönkre, két kisfia a férjénél maradt, ő pedig lemondott a lakásról és az autóról, csak hogy nekik jobb legyen. De ez sem használt, a férje anyagi követelésekkel jön, melyeket nem áll módjában teljesítenie. Időről időre kórházba utalják – tavaly októberben egy fertőzés miatt a tüdőszanatóriumba került, de onnan egy újabb fertőzéssel tért vissza, betegebben, mint előtte. Idén januárban pedig a megyei kórházba utalták, mivel felgyűlt a víz a szervezetében.

A kardiológusa szerint kimerültek a kezelési lehetőségek, nem tud már mit tenni érte. Folyamatosan gyengének érzi magát, éjjel nem tud aludni, az oxigénhiány miatt köhög, rengeteg gyógyszert szed nap mint nap. Nemrég annyira rosszul volt, hogy kihívta a mentőket, de hiába magyarázta nekik, hogy a szíve miatt érzi rosszul magát, hörgőgyulladásra való orvosságokat írtak fel neki.

Bízik a segítségben

Megmutatja a kórházban kiállított orvosi papírokat – mint látjuk, egyebek mellett szívmegnagyobbodást, negyedik stádiumú mitrális szívbillentyű elégtelenséget, egyéb szívműködési problémákat, idült májpangást állapítottak meg nála, továbbá általános ödémát, mely a gyógyszeres kezelés nyomán csökkent. Beszélgetésünk is kifárasztja, köhög. „Ugyanez van éjszaka is, nem tudom kipihenni magam” – mondja.
Reménykedik benne, hogy lesznek, akik segítenek és valahogy összegyűlik a pénz a műtétre. Aki segíteni szeretne, elhozhatja a pénzt a szerkesztőségünkbe, vagy az OTP bankban a nevére (Tóth Mónika) nyitott RO83OTPV221001070457RO01 számlára utalhatja.

Neumann Andrea