Egy kalózköztársaság tündöklése és bukása

Egy kalózköztársaság tündöklése és bukása
Kedden este hét órától mutatta be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata a váradi Szigligeti Színházban Szálinger Balázs Köztársaság című színművét, amely 2012-ben elnyerte a Színházi Dramaturgok Céhe legjobb magyar drámának járó díját.

 

A Köztársaság című darab szerzőjét, Szálinger Balázst jól ismerhetik Nagyváradon, hiszen 2000–2001-ben újságírói tanulmányúton Váradon tartózkodott, és egyébként is ezer szállal kötődik az erdélyi magyar irodalomhoz, olyannyira, hogy sokan még ma is erdélyi költőnek tartják a keszthelyi születésű írót. Kedden Nagyváradon is bemutatott darabjában azonban nem fedezhetők fel erdélyi, vagy akár Kárpát-medencei helyspecifikus elemek, inkább a nemzetközi áramlatokba illeszkedő posztmodern műként értékelhetjük a Köztársaságot. A drámát Telihay Péter állította színpadra a székelyudvarhelyi társulattal, aki a következőképpen fogalmazta meg a rendezői koncepciót: „Szerelem, bosszú, ármány és politika rejlik benne. A Köztársaság – címével ellentétben – egy magánéleti dráma, azt mutatja be, hogyan hatol be a politika a mindennapjainkba, hogyan mérgezi meg a privát életünket.” Ennek a célkitűzésnek tökéletesen megfelel Szálinger Balázs drámájának alapkonfliktusa: Hariszteász (Csurulya Csongor) és kalózcsapata elrabolja Gaius római patríciust (Dénes Gergely), a későbbi Caesart, és váltságdíjat remélnek kapni érte. Hariszteász azonban felismeri Gaiusban a rendkívüli tehetséget, és egy idő után utódjául szemeli ki őt a kalózok irányítására. Hogy saját családja és egyben Gaius pozícióját is biztosítsa a kalózok között, saját lánya kezét ajánlja fel Gaiusnak, aki azzal hitegeti őt, hogy talán elfogadná az ajánlatot, végül azonban kíméletlen bosszút áll a kalózokon az őt ért megaláztatások miatt.

Erények és erénytelenségek

Az írott szöveg jól átgondolt alapkoncepciója, a konfliktusépítés logikája, magának a szövegnek a minősége, valamint a hatásos zenei aláfestés ellenére mégsem működött az előadás. Bár erénye volt a produkciónak az idővel való posztmodern játszadozás: a színpadon ugyanis focidrukker kalózok, laptoppal, mintegy mai menedzserként irányító kalózvezér, porszívóval takarító kalózfeleség, konditermek kellékeit használó kalózlány jelennek meg, és az ókori patrícius is öltönyben, nyakkendősen alakít, miközben a történet egy pillanatig sem lép ki az ókori társadalmi viszonyrendszerből, vagyis a római szenátor valóban szenátor, a szabados az szabados, a tisztviselő pedig tisztviselő. Ezáltal érdekes feszültség teremtődött, hiszen nem volt eldöntött, valójában az ókorban, vagy a jelenben játszódik-e a darab, és ez nyilvánvalóan tudatos rendezői koncepció volt. Ezen kívül azonban a leírt szöveget és a színpadra vitelt nem sikerült egy jelentős művészi értéket bemutató egységbe hozni. Meglehetősen vontatott volt az előadás, amelyben a jelenetek nem mindig a szükségszerűség érzetét keltve követték egymást, így a darabot egy idő után a szétesés veszélye fenyegette. A darab vontatottságát a monológok és a meglehetősen komplikált politikai eszmefuttatások sem enyhítették, ráadásul a rendező sem tudta úgy alakítani ezeket a jeleneteket, hogy lekössék a nézők figyelmét. A színészi alakítások sem voltak kiugróak, ebben a vonatkozásban az egyetlen kivételt talán Dénes Gergely játéka jelentette, aki meggyőzően hozta a magabiztos, öntudatos fiatal politikusjelölt alakját. Noha nem volt felejthetetlen élmény a kedd esti előadás, mindazonáltal ki kell emelni, mennyire fontos az, hogy vannak színházak, melyek felvállalják kortárs magyar szerzők darabjainak színrevitelét, mert ezáltal tartják életben a kortárs magyar drámaírást és segítik a nézőket is a tájékozódásban.

Pap István