Bihar hírei

2016.08.25. 11:29

Szépítik az érmihályfalvi bölcsődét

Még tart ugyan a vakáció az érmihályfalvi bölcsődében, de az épület nem "élettelen": mint az elmúlt pár évben, idén is renoválás, modernizálás zajlik.

Még tart ugyan a vakáció az érmihályfalvi bölcsődében, de az épület nem "élettelen": mint az elmúlt pár évben, idén is renoválás, modernizálás zajlik.

Augusztusban "szabadságon vannak" a bölcsődés gyerekek, ez azonban nem azt jelenti, hogy az ajtók végig zárva vannak. Torda Csilla intézményvezetőtől megtudtuk: az elmúlt hetekben az alkalmazottakkal betakarították a kert termését (paradicsomot, krumplit, hagymát, tököt, zöldpaszulyt), amit később jól fog a konyhán.

Az épületben, annak udvarán egyaránt munkálatok zajlanak. Minden helyiségben festés, meszelés van, a bútorok egy részét lefestették, másokat kicserélnek. Például, mivel azonos helyiség a háló és a játszószoba, oda helytakarékossági szempontból alkalmas, úgynevezett szekrényágyakat (felcsukható ágyakat) csináltatnak. Új bútor készül a konyhába is, az eddigi eddig állta a sarat a gőzben. Az orvosi szobában, illetve a gyerekeket fogadó helyiségben csempéznek, járólapokat raknak le.

Minden hely foglalt

Torda Csilla kifejtette: az elmúlt három évben (beleértve az idei munkákat is) a bölcsőde épületének teljes belső részét felújították/felújítják: padlót, falakat, fűtést, bútorzatot. Pillanatnyilag az udvar is fel van dúlva: megújítják a vízvezetéket, egyúttal csatlakoznak a városi szennyvízhálózathoz is. Amire még nagyon sort kellene keríteni: az épület külsejének, elsősorban az utcafronti résznek a megszépítése. A bölcsőde 40 férőhelyes, mind foglalt, olyannyira, hogy az idei szeptemberre már nem is fogadnak jelentkezéseket, sőt, már a 2017. szeptemberi kezdésre készül a névsor. Mindez azt mutatja, hogy lenne igény a bölcsőde bővítésére, vagy egy nagyobb épületre is akár.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!