Bihar hírei

2016.08.04. 10:49

IV. Érmelléki Kézműves Napok

Már az első délutánon mintegy száz gyerek vett részt a negyedik alkalommal megrendezett IV.Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok tevékenységein, Érmihályfalván.

Már az első délutánon mintegy száz gyerek vett részt a negyedik alkalommal megrendezett IV.Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok tevékenységein, Érmihályfalván.

Ezen a héten, szerdától szombatig tartanak Érmihályfalván a IV. Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok, a helyszín ezúttal is a Gödör rendezvényház. A rövid megnyitóra szerdán délután került sor, amikor Csomortányi István az egyik támogató, az Érmelléki Gazdák Egyesületének elnöki minőségében köszöntötte a megjelenteket: gyerekeket, pedagógusokat. A negyedik alkalom azt jelenti, hogy sikerült hagyományt teremteni a rendezvényből és évről évre több a résztvevő, mondta. A megnyitó idején a regisztrációs lapok szerint már mintegy 100 gyerek volt jelen, nem csak helyi, de a környező településekről is. Csomortányi István hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a vakáció idején sikerül értelmes, hasznos elfoglaltságot biztosítani a gyerekeknek, ugyanakkor megköszönte az ebben partner pedagógusok közreműködését, illetve a helyi Érintő Egyesület szervezői munkáját, továbbá a támogatást a Bethlen Gábor Alapnak, az EMNT-nek és a már említett gazdaegyesületnek.

Mindenki mindent

A továbbikban Jakó Jolán óvónő vette át a szót, a gyakorlati részre térve máris sorolta, hogy milyen tevékenységekben lehet részt venni. Mint fogalmazott: mindenki mindent kipróbálhat, ám, hogy ne legyen sorállás, alakítsanak csoportokat (ez értelemszerűen minden napra vonatkozik). Az első délutánon a korongozást, a magyar írásos varrást és a papírfonást lehetett kipróbálni, a további napok "kínálata": csütörtök - mézeskalácssütés, nemezelés, lapító alapszínfestés; péntek - üvegfestés, lapító festés népi motívumokkal; szombat - agyagedényfestés és díszítés, szalmafonás.

 Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!