Bihar hírei

2016.06.03. 10:16

Bizakodó hangulatú RMDSZ-kampányzáró Margittán

Csütörtökön este, a város egyik rendezvénytermében, tartotta meg kampányzáró ülését a margittai RMDSZ-szervezet.

Csütörtökön este, a város egyik rendezvénytermében, tartotta meg kampányzáró ülését a margittai RMDSZ-szervezet.

A helyi magyarság érdeklődését és felelősségérzetét bizonyítja az, hogy zsúfolásig megtelt a terem. 250 széket állítottak be eredetileg, de a szervezők örömére még számos pótszékeket kellett bevinniük. A rendezvényen jelen volt Pásztor Sándor, Megyei Tanács elnökjelölt, Cseke Attila és Szabó Ödön képviselők, a helyi jelöltek, a környező települések polgármestereiÉrbogyoszló, Érszőlős, Micske, Tarcsa, Vedresábrány, Tóti - illetve polgármesterjelöltjei is. Berettyószéplakot és Bályokot az alpolgármesterek képviselték. A pulpitust a terem közepén helyezték el, így a felszólalók a hallgatóság „kereszttüzében” voltak. Az ülésvezetést a Partium rádió margittai stúdiójának szerkesztője Demián Zsolt vállalta magára, aki egyben a szervezet tanácsos jelöltje is. Operatív módon, ha kellett humorral fűszerezve kötötte össze a felszólalások közötti időt.

Elsőként a helyi polgármester/polgármesterjelölt Pocsaly Zoltán szólt az egybegyűltekhez. Beszédében nem az ilyenkor szokásos kampányígéretek hangzottak el, hanem a tényekre, a konkrét megvalósításokra hivatkozott. Eddig is teljes erőbedobással dolgozott közösségéért, a város lakosságáért és ezután is ezt fogja tenni. Az eddigi megvalósítások a magyarságon túl az egész város lakosságának kedvezőek és ezután is így fognak dolgozni. Ha a magyar iskolára pénzt fordítanak, akkor a román iskola is megkapta a fejlesztéseket. A kórház is az egész város szolgálatában áll. Az természetes, hogy a magyarság semmilyen szempontból nem szenvedhet hátrányt. A munkából viszont soha nem elég, ezért a jövőben igyekszik csapatával ez eddigi teljesítményt is felülmúlni. „Nem csináltunk negatív kampányt és nem is fogunk. A mi kampányunk alapja az általunk elvégzett munka és reméljük, hogy az Önök segítségével, ezzel fogunk nyerni.”– mondta zárszavában a polgármesterjelölt.

Pásztor Sándor örömét fejezte ki a szépszámú részvételért, majd a magyar összefogás fontosságát emelte ki. Ha ez megvalósul, akkor lesz magyar polgármestere Margittának, a környező településeknek és lesz magyar Megyei Tanács elnök. Az RMDSZ csapata a legjobb szakembereket gyűjtötte össze, a lakosságnak annyit kell tennie, hogy elmenjen szavazni és azokra adja voksát, akik már bizonyítottak. Nagyon fontos, hogy legyenek vezetőink az önkormányzatoknál, de az is, hogy megyei szinten támogatást kaphassanak elképzeléseik megvalósításához, mondta az elnökjelölt.

A környező települések polgármesterei egyaránt bizakodóak, hiszen „a fejlesztéseket csak az nem látja, aki nem akarja”, derült ki beszédeikből. Bíznak a margittai választók bölcsességében, akik eddig is mindig összefogtak, amikor nagy szükség volt rá. Remélhetőleg most is ezt fogják tenni.

Cseke Attila reményét fejezte ki, hogy sikerült megerősíteni a magyarság hitét az elmúlt években elvégzett munkával és felhatalmazást fognak adni az elkövetkező mandátumra is. Érvekkel, konkrét bizonyítékokkal példázta mindazt, amit a szervezet közösségéért megtett az elmúlt 26 év alatt. Mindehhez kellettek a magyar polgármesterek és kellettek a megyei, illetve az országos és EP képviselők. „Mindennek az alapja azonban a helyi magyar közösség. Ezért kiemelten fontosak az önkormányzati választások. Emellett az is fontos, hogy Pásztor Sándornak erős csapata legyen.” Arra is kitért, hogy jól, felelősségteljesen döntött a polgármester és csapata, amikor elkezdte a vízhálózat felújítását a Lapis negyedben, hiszen ha kivárt volna, elvesztette volna a támogatást. Így kellemetlenséget okoztak a feltúrt utcákkal, de hosszú távon megoldották a negyed vízellátását. Remélhetőleg a választók is bölcsen és felelősségteljesen fognak dönteni és pezsgővel koccinthatunk a választások után - mondta zárszavában a képviselő.

Szabó Ödön, azt hangsúlyozta, hogy a magyar közösség erejének növelésére, mindössze öt percet kell szánnia a választóknak. Tegyék ezt meg! Az RMDSZ csapata több generációt felvonultat a tettre késztől a bölcsig.Az emberek látták, tudják, hogy mit tett eddig a szervezet és reméli, szavazataikkal adják elismerésüket, mondta a képviselő. Az egység fontosságáról is szólt és keresetlen szavakkal illette azokat, akik ezt megtörik és ártanak vele a város magyarságának. „Nincs tökéletes, hibátlan ember, de ha nem a negatívumot, hanem a pozitívumot keressük jelöltjeinkben, akkor jó szívvel és nyugodtan szavazhatunk rájuk. Eddig is megtettek kötelességüket, ezután is meg fogják tenni. Bízzanak bennük, megérdemlik! Akkor tudunk jól vezetni, ha elegen vagyunk, és nem szorulunk másokra. Ehhez az Önök szavazataira van szükség.” – mondta a képviselő.

A bizakodó hangulatú kampányzáró a himnusz eléneklésével zárult.

Szőke Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!