Bihar hírei

2015.08.05. 11:35

Angoltábor Bihardiószegen

Az amerikai Learning Enterprises és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésével és támogatásával idén immár ötödik alkalommal szerveztek angoltábort Bihardiószegen.

Az amerikai Learning Enterprises és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésével és támogatásával idén immár ötödik alkalommal szerveztek angoltábort Bihardiószegen.

A program minden évben sok helyi fiatalt mozgat meg, ami nagyon fontos, hiszen ma már egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek mindenhol az idegennyelvek elsajátítására. Július végén érkeztek meg az oktatók Bihardiószegre és a környező településekre, az őket elszállásoló családokhoz. Diószegen közel 80 gyerek várta, hogy nekikezdjen a három hetes tréningnek, melynek során játékosan sajátíthatták el a nyelv csínját-bínját egy angol anyanyelvű oktatótól. A gyerekek életkoruk szerint voltak csoportokra osztva, így az óvodásoktól a középiskolásokig mindenki számára tartogatott újdonságokat a program. A vakációra való tekintettel nem izzasztó nyelvórák várták a kicsiket és nagyokat, hanem rengeteg játék, ének és még egy tehetségkutató show is, melynek során szórakozva gyakorolhatták nyelvtudásukat.

Kaliforniai vendég

Diószegen a Kaliforniából érkezett Alex J. Sanders vezette be a tanulni vágyó gyerekeket az angol nyelv rejtelmeibe, az oktató munkáját helyi Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) fiataljai segítették nap mint nap. Ők gondoskodtak arról is, hogy az oktató megismerje a helység és a környék nevezetességeit és hagyományait, sor került például a nemrégiben felújított Zichy-kastélyban található múzeum meglátogatására, a helyi borvidék bemutatására, de ezek mellett a református templomtorony kilátása is elkápráztatta a tengeren túlról érkező fiatalt. A nyelvóráknak a református egyház támogatásával a kántorlak adott helyet, ami három héten keresztül telt meg gyerekkacajjal, jókedvvel, az örömteli tanulás zsivajával. Ezúton is szeretnénk megköszönni a helyi egyházközség támogatását, és mindazon személyek közreműködését, akik hozzájárultak a program létrejöttéhez és lebonyolításához.

Vonsz Evelin, Gazdag Orsolya Xénia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!