Bihar hírei

2014.03.19. 11:58

Megemlékezés a szabadságharcról Asszonyvásárán

Bár hidegen fújt a viharos szél, mégis mintha messzebbre hallatszott volna el az istentiszteletre hívogató harangok szava Asszonyvásárán. Az ünnepi istentisztelet után a templomkertben koszorúztak.

Bár hidegen fújt a viharos szél, mégis mintha messzebbre hallatszott volna el az istentiszteletre hívogató harangok szava Asszonyvásárán. Az ünnepi istentisztelet után a templomkertben koszorúztak.

Hiába robogtak a fellegeket, mégis csak tavaszt idézően bukkant fel a márciusi nap sugara, fénykoszorúba vonva a templomnak tornyát, mintegy hirdetve: bármennyire is erősködik a hűvös hideg, azért csak itt a tavasz a kertek alatt. És bár szinte lefújta a járdákról az embereket, mégis egyre másra érkeztek mintegy feleletként a harangok hívó szavára. Petrucz János, a községközpont Kiskereki lelkipásztorának igehirdetését követően Székely István helyi lelkipásztor köszöntötte a megjelent vendégeket és helybélieket. Utána Nyíri Sándor polgármester beszélt azokról az értékekről, amelyekért egykor vérüket ontották a forradalmárok és amely értékekért, bár nekünk ma élőknek nem kell akkora áldozatot hoznunk, de nem szabad veszni hagyni őket. Biró Rozália szenátor az összefogásra biztatott, magyar értékeink megtartására, amelyért egykor vérüket is hajlandóak voltak ontani negyvennyolc hősei.

Koszorúzás a kopjafánál

Az ünnepi beszédek után az asszonyvásárai gyermekek szavalatai hangzottak el az óvónő és a tanítónők vezetésével. A kicsinyek szavalatait a Kiskereki iskola nagyobb tanulói verses énekes előadása követett akiket a magyar tanárnő készített fel. A himnusz eléneklése után kivonultak a jelenlévők a templomkertben felállított kopjafához, ahol Székely István lelkipásztor rövid igei bevezetése után a szenátor, a polgármester, valamint a helybéli lelkipásztor elhelyezte a megemlékezés koszorúit. Bár még mindig fújt a szél, de mintha már nem is lett volna annyira vad és hideg, mintha már nem is húztuk volna annyira össze magunkon a kabátokat és talán nem is fáztunk annyira – de lehet csak a szabadságról és a szabadság hőseire való emlékezés fellobbanó parazsa melegítette át jólesően szívünket.

Székely István lelkipásztor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!