A Szabadelvű Kör állásfoglalása a Népszabadság megszüntetésének ügyében

A Szabadelvű Kör állásfoglalása a Népszabadság megszüntetésének ügyében
© Budapest, 2016. október 9. Hargitai Miklós, a Népszabadság munkatársa, a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetének vezetõje, Danó Anna, az üzemi tanács elnöke és Tasnádi David, a Mediaworks üzemi tanács elnöke (b-j) nyilatkozik a sajtó munkatársainak, miközben a lap fõszerkesztõje a kiadó vezetõivel tárgyal 2016. október 9-én. A Mediaworks kiadó október 8-án bejelentette, hogy felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni. A kiadó tájékoztatása szerint a lap eddig 5 milliárd forintos veszteséget termelt. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Elítéljük a magyarországi Népszabadság napilap, a Népszabadság Online és internetes archívumának egyik napról a másikra történő leállítását, és szolidarításunkat fejezzük ki az újságírókkal és munkatársaikkal, akik felkészületlenül kerültek nehéz helyzetbe egy rendkívül etikátlan eljárás miatt.

 

Habár az ügy részletei nem tisztázottak még, fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy egy ellenzéki lap hirtelen megszüntetése – különösen abban az esetben, amikor az egyik legnagyobb presztízsű országos lapról van szó, amely az elmúlt hetekben a kormánypártok számára kényelmetlen cikkeket közölt, legutóbbi évét nyereségesen zárta, és amelynek archívumát is szokatlan hirtelenséggel tették elérhetetlenné – bármely országra rossz fényt vetne.

A romániai magyarok jelentős része folyamatosan figyelemmel kíséri a magyarországi közélet eseményeit, emellett a magyarországi történések a környező országokban élő magyar kisebbségek és a többség viszonyára is hatással vannak.

Ezért arra kérjük az ügyben érintett gazdasági és politikai szereplőket, hogy ne feledkezzenek meg Magyarország alaptörvényének IX. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglaltakról, miszerint „Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.” és „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.”

A Szabadelvű Kör elnöksége:
Fosztó László elnök, Bognár Zoltán és Eckstein-Kovács Péter alelnökök

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter