Általános sztrájkkal fenyegetőzik a szakszervezet

A Tanügyi Szabad Szakszervezet Országos Tanácsa a napokban megvitatta az oktatás jelenlegi helyzetét. Ezzel kapcsolatosan közleményt juttattak el lapunk szerkesztőségébe.

A szakszervezet vezetői többek mellett nehezményezik, hogy az új tanévtől bevezetendő normarendszer finanszírozása nem elégséges, ugyanakkor 15.000 posztot szüntetnének meg 2010. szeptember 1-jétől. A Boc-kormány nem folyósítja a különböző beruházásokra fordítandó összegeket, és azt javasolja, hogy 65 évre növekedjen mind a nők, mind a férfiak esetében a nyugdíjazási korhatár, ami egy aberráns intézkedés a tanügyi dolgozókra nézve is. A Tanügyminisztérium továbbra sem veszi figyelembe azt a tavaly decemberi törvényt és az azt követő bírósági határozatokat, amelyek garantálják a tanügyben dolgozók bruttó fizetésének mértékét. Ugyanakkor az új törvénykezés értelmében diszkrimináció lépett fel a tanárok alkalmazásának és bérezésének tekintetében. Az utóbbi időszakban nagyban csökkent a pedagógusok és a nem oktató személyzet fizetése, ugyanis a kormány különféle illetékeket szüntetett meg, amelyek a kollektív munkaszerződésben is benne vannak.

Tiltakozó akciók

Figyelembe véve a fentieket, a Tanügyi Szabad Szakszervezet vezetősége március 15. és április 2. között szerte az országban megmozdulásokat és figyelmeztető sztrájkokat, valamint tiltakozásokat szervez a Tanügyminisztérium és a kormány székhelye elé. A tervek szerint május 1–15. között országos tiltakozó akciót szerveznek Bukarestben, majd május 15–31. között figyelmeztető sztrájkba lépnek. Fel akarják jelenteni a Tnügyminisztérium vezetőségét, mivel nem tartotta be a tanügyi káderek bérezésére vobatkozó végleges bírósági határozatokat, ugyanakkor közleményben fogalmazzák meg panaszaikat, melyeket elküldenek a nemzetközi fórumokhoz. A jövő heti kormányülés időpontjakor tüntetést tartanak Bukarestben. A szakszervezeti vezetők elfogadták, hogy március 11. – április 30. között referendumot szerveznek a tagság körében, melyben meg szeretnék tudni véleményüket, hogy kezdjenek-e általános sztrájkba június első felében, és hogy ne zárják le a diákok osztályzatát.