Varga Zoli emlékére

Novák Miklós

A tavaszi szezon legfontosabb mérkőzése előtt áll a Ferencváros. A kinti 1-0-s vereség után az Olimpiakosz elleni hazai visszavágó arról hivatott dönteni, megérte-e – még a bajnoki címet is veszélyeztetve – gürizni a nyáron és az ősszel hat-hat selejtezős és főtáblás meccsen át a Konferencialigában. Ha a Fradi kiveri a patinás görög csapatot, akkor az idei nemzetközi kupaszereplés a fájdalmas rajt, a feröeri KÍ Klaksvík ellen elvesztett BL-selejtezős párharc dacára egyértelmű sikerként értékelhető, ha viszont nem jutna tovább, az a klasszikus félig üres, félig tele a pohár helyzet.
Már a múlt héten is cikkek tömkelege vezette fel a Ferencváros athéni vendégjátékát. Több írás elevenítette fel az ellenséges, sőt már-már pokoli légkört, ami anno, 1996-ban a zöld-fehéreket fogadta Athénban. Novák Dezső menesztése után az itthon 3-1-re megnyert találkozón ideiglenes megbízatással Mucha József, a 2-2-re végződött athéni visszavágón már Varga Zoltán irányította a Fradit. Idestova három évtized távlatából ez is csupán egy adat, egy adalék az akkori meccshez, aminek a mai fiatalok aligha értik a jelentőségét. Pedig akkoriban Varga Zoli hazatérését csodaként, isteni kegyelemként élték meg a fradisták. Olyan szenzáció volt, mintha azt jelentették volna be, hogy Nyilasi Tibor játékosként tér vissza, vagy Radics Béla mégsem hunyt el, a Taurus vele koncertezik a Népstadionban.

Varga Zoli egyszemélyes intézmény volt. Naivan sokan azt hitték, olyan ember, aki egymaga képes mindent megváltoztatni. Nem csupán a Fradiban, hanem a magyar labdarúgásban. Mi több, ezt ő talán el is hitte magáról, sőt ezt tűzte célként a zászlajára. Igen, Varga Zoli jelenség volt, ennek megfelelően csodaszerűen fel-, majd gyorsan letűnt. 

Néhány héten át a játékosoktól a vezetőkig mindenki rajongott érte, ideértve talán az ellenfeleket is, aztán szinte mindenki szembefordult vele, helyesebben gyanakvó, a megalkuvásra alkalmatlan természetéből fakadóan ő fordult szembe mindenkivel.

Noha magam is ismertem személyesen, nem az a célom, nem vagyok hivatott rá, hogy több év múltán megkíséreljem megfejteni a „Varga Zoli-rejtélyt”. Csupán azt kívánom megadni neki, az emlékének, ami feltétlenül kijár. Varga Zoltán minden hibája dacára a magyar labdarúgás, benne a Ferencváros hányatott sorsú zsenije volt. A görögök elleni meccsen egy pillanatra idézzük meg a szellemét, talán Zoli is kacsint majd egyet: ha velem sikerült, ma miért ne sikerülne?! Hát valahogy így, mai fradisták, le kell győzni az Olimpiakoszt.