Marozsán, a teniszező

Marozsán. A név hallatán a múlt héten még tízből kilenc magyar sportrajongó a női labdarúgásban Bajnokok Ligája-győztes, korábbi német válogatott Marozsán Dzseniferre gondolt volna, az idősebbek esetleg a szintén egykori labdarúgó édesapjára, Marozsán Jánosra. Az elmúlt napokban aztán egy harmadik Marozsán – aki nem rokona az előbbi kettőnek – nem csupán országos, hanem világhírnévre tett szert. Nem mi magasztaljuk fel ekképpen,

Marozsán Fábián berobbant a köztudatba, amin az sem változtat, hogy a legjobb tizenhat között kedd este éjszakába nyúló mérkőzésen a fáradtság és Borna Coric együttesen legyűrte őt, az első szettet még megnyerte, de aztán, bár küzdött, a horvát játékos fölébe kerekedett, és végül 3:6, 6:4, 6:3-ra győzött. Marozsán Fábián így is pályafutása kiemelkedően eddigi legnagyobb sikerét aratta. Először szerepelt ATP-torna főtábláján, s mindjárt begyűjtött két értékes skalpot – Alcaraz előtt az Australian Openen negyeddöntős cseh Jiri Leheckát is megverte. Aki csak belenézett a meccseibe, láthatta, hogy szinte mindent tud a teniszből. Kiválóan adogat, tenyeressel és fonákkal egyaránt keményen üti a labdát, a hálónál sem jön zavarba, talán egyedül a fonák nyesésén kell még csiszolni.

Ha ennyire jó játékos, akkor hol volt, miért nem hallottunk eddig a 23 éves magyar teniszezőről? – tehetjük fel a mindenkiben felmerülő kérdést. Nyurga testfelépítése (néhány kiló izom még elférne rajta) is arról árulkodik, hogy későn érő típus, aminek némileg ellentmond, hogy 2018-ban a világranglistán nyolcadik olasz (dél-tiroli) Jannik Sinnert is elkapta egyszer. Piros Zsombor kortársa, ám neki nem adatott meg olyan látványos korosztályos siker, mint Pirosnak, aki 2017-ben megnyerte a ju­nior Australian Opent. Marozsán Fábián ráadásul végtelenül szerény. Noha tavaly már szép sikereket ért el az úgynevezett Challenger-tornákon, az év elején azt mondta, nem igazán bízik benne, hogy idén bekerülhet az első százba a világranglistán. Nos, a római viadalnak a rangsor 135. helyezettjeként vágott neki, s ha legyőzte volna Coricot, talán már el is érte volna a hőn áhított célt, ami egyben főtáblás helyet ígért volna a másfél hét múlva kezdődő Roland Garroson. Így viszont kénytelen selejtezni Párizsban – abban a tudatban, hogy a főtáblán van a helye.