Csíkosban

Bódi Csaba

Egy hajdani taktikai utasítás félreértelmezése akár 12 hosszú – és nem bajnoki – évre kötheti „röghöz” Dani Alvest. Ennyi időt egyhuzamban egyik klubjában sem töltött a 126-szoros brazil válogatott labdarúgó, pedig ebből hét akadt hosszúra nyúlt pályafutása alatt. A „szoros emberfogás” már régóta nem divat a világfutballban, ám Daniel Alves da Silvát ez a tény hidegen hagyta a barcelonai éjszakában. A 39 esztendős jobbhátvéd gólra éhes támadó helyett egy 23 éves, „területvédekezést” alkalmazó, ám abban alulmaradó hölggyel találta magát szembe. Mivel azonban labdának nyomát sem lelte a gömbölyded formákat kedvelő Alves, annyira dühbe gurult, hogy – a nő elmondása szerint – felpofozta, a földre lökte, orális szexre kényszerítette, majd megerőszakolta alkalmi partnerét. Öreg hiba volt, sőt, sokkal több annál.

A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes, hatszoros spanyol bajnok, kétszeres francia és egyszeres olasz bajnok sosem volt szenvedély híján. Ez az erény egyedül azonban közel sem lett volna elegendő ahhoz, hogy klubcsapataival, köztük az FC Barcelonával és a brazil válogatottal, összesen 43 trófeát gyűjtsön. Az ebbéli eredményességet illetően így aztán világelsőnek számít, és nem kétséges, hogy sokak példaképének. 

A rajongókban most egy világ dőlt össze, ám ez elhanyagolandó ahhoz képest, amit Joana Sanz élt és él át. 

Említett asszonyság Dani Alves két gyermekének édesanyja. Mint arról a Magyar Nemzet írt, a spanyol modellt a közelmúltban két trauma érte: a férje elleni eljárás mellett az édesanyját is a közelmúltban veszítette el. A házaspár éppen Alves anyósának a temetése okán utazott Barcelonába decemberben.

A „virrasztást” lényegét illetően is tévesztett szélső aztán többször rácáfolt saját, korábbi állításaira. Három különböző történetet adott elő, mert nem szerette volna bevallani a nyilvánosság előtt, hogy megcsalta a nejét.

Azóta már rájött a mexikói klubjától (UNAM) elbocsátott védő, hogy a kézfej fehérneműbe dugása nem tartozik a szoros emberfogáshoz. Áldozata kártérítésre nem tart igényt, rács mögé akarja juttatni a focistát. Ha ez így történik, a 2016/17-es idényt követően újra csíkos mezt húzhat Alves. A Juventus helyett viszont ez már a börtönválogatotté lesz, ahol a szöktetés és a lyukra futtatás más értelmet nyer, mint azt az öltözőbeli mágnestáblán látta.

Csak nehogy kiderüljön, minden bűn okozója az Öreg hölgy volt, vagyis az anyós.