május 5., hétfő

Györgyi névnap

Elnökválasztás

3 órája

Ponta: Keddtől várhatóan kampányolni fogok a második fordulójába bejutott két jelölt egyikének

Ponta: Keddtől várhatóan kampányolni fogok a második fordulójába bejutott két jelölt egyikének

Forrás: Facebook/Victor Ponta

Agerpres

Victor Ponta független elnökjelölt hétfőn hajnalban kijelentette, hogy keddtől kampányolni fog az elnökválasztás második fordulójába bejutott két jelölt valamelyikének, ha a csapata úgy kívánja.
A kampányközpontjánál nyilatkozó politikus sajnálatát fejezte ki, amiért a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellene fordult. 

Sajnálom az elégedetlen szavazókat, de a 2. forduló George Simion és Nicușor Dan között fog eldőlni

 - jelentette ki. Elmondta, hogy konzultálni fog a kampánystábjával, és ha azt a tanácsot kapja, hogy támogassa a második fordulóba bekerült jelöltek valamelyikét a következő tíz napban, akkor ezt meg fogja tenni.
Hozzátette, hogy nem fog alkudozni a második fordulóba bejutott jelöltekkel, mert a támogatásáért nem vár el semmit. Megjegyezte, hogy nem fog ,,eltűnni a ködben", de szomorú, amiért nem érte el azt az eredményt az első fordulóban, amit szeretett volna.
Ponta szerint szavazataikkal a választók azt üzenték a kormánypártoknak, hogy változást szeretnének. 

Romániában minden megváltozott, csak ők maradtak a helyükön. (...) Másodszor is képtelenek voltak bejuttatni egy jelöltet a második fordulóba. Ez történt velük novemberben is. Nem értettek meg semmit, nem tanultak semmit a történtekből

 - jelentette ki. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában