Örökség

2023.03.23. 17:06

A határon túli magyar közösségek segítségét kéri az Emlékhely Névtér bővítéséhez a NÖRI

A határon túli magyar közösségek segítségét kérte a Kárpát-medencei magyar emlékhelyek feltérképezéséhez, az Emlékhely Névtér bővítéséhez Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet (NÖRI) főigazgatója csütörtökön Kolozsváron.

Forrás: NÖRI

MTI

Az intézményvezető a Kolozsvári Református Kollégiumban számolt be a Magyar Nemzeti Névtér új fejlesztéséről, az Emlékhely Névtérről, amely a tervek szerint a Magyarország határain kívül eső magyar emlékhelyeket is tartalmazza majd.
Móczár Gábor elmondta, hogy a NÖRI a magyarországi példát követve a Kárpát-medencében, majd a világban található magyar emlékhelyeket is összeírná, és ehhez kéri a helyi közösségek segítségét. Hangsúlyozta, hogy nem Budapestről akarják megmondani, melyek az emlékhelyek határon túl, a helyi magyar közösségek által fontosnak tartott helyeket gyűjtenék össze. „Ennek a fejlesztésnek az igazi célja az, hogy összegyűjtsük azt a több százezer fontos helyszínt - először a Kárpát-medencében -, amely a határainkon kívül a magyarság jelenlétének a fizikai, megfogható lenyomatát jelenti” - fogalmazott a főigazgató.
Elmondta, hogy az Emlékhely Névtér Határon túli magyar emlékhelyek almenüjébe szobrok, obeliszkek, emlékházak, szülőházak, emléktáblák, várak, kastélyok, templomok, sírkertek is javasolhatók, minden, ami az épített örökség része. És ami "jelzi és igazolja", hogy a magyarság jelen van vagy volt az adott térségben - tette hozzá.
Ezek történelmi eseményekre és személyiségekre is utalhatnak. Utóbbiak összeírásában a magyar iskoláknak is fontos szerepük van, mivel ismerik híres diákjaikat, így a személyiségek és helyszínek összekapcsolását is segíthetik. Mint mondta, az Országos Széchényi Könyvtárral közös projekt februárban kezdődött, és egy-két évig a javaslatokat gyűjtik.
A NÖRI munkatársai vetítéssel egybekötött rövid előadást is tartottak az online rendszer működéséről, a javaslatok beküldési módjáról. Az online adatbázis ezen az oldalon érhető el.
Móczár Gábor látogatásán emléklapokat is átadott kolozsvári diákoknak, akik részt vettek a Himnusz megszületésének 200. évfordulóján tartott közös éneklésen. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának felhívására január 22-én több mint 12 ezer óvodás, iskolás és egyetemi hallgató énekelte közösen a nemzeti imát Erdély- és Partium-szerte. Az emléklapokat csütörtökön Nagyenyeden és Kolozsváron, pénteken Kalotaszentkirályon és Nagyváradon vehetik át a diákok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában