Románia

2022.05.10. 16:31

Kelemen: A szállításügyi miniszternek semmi köze ahhoz, hogy mit énekelnek az utasok a vonaton

Forrás: Facebook

Agerpres

A szállításügyi miniszternek semmi köze ahhoz, hogy mit énekelnek az utasok és a bakter a vonaton, de ahhoz sem, hogy a Románia-Magyarország jégkorongmérkőzésen részt vevő, a hivatalos pillanatok után a székely himnuszt éneklő válogatott sportolóinak szankcionálását kérje - fejtette ki kedden az AGERPRES-nek nyilatkozva Kelemen Hunor kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke.

"Először is büszkének kellene lennünk arra, hogy a román válogatott ebben a ligában játszik, mert eddig csak alacsonyabb ligákban szerepelt. És ez büszkeség Románia számára - hogy a román válogatott ebben a mezőnyben játszott, egy világbajnokságon, Szlovéniában. Én pedig arra is büszke vagyok, hogy a román hokiválogatott 90%-a székelyekből áll - számunkra ez büszkeség. A csapat román színekben játszott, és erre büszkék voltunk. Csak az bánt, hogy nem nyertük meg a mérkőzést. Ha valakit megbüntetnék, és itt idézőjel értendő, akkor a mérkőzés elvesztéséért tenném. Nem voltam ott, nem néztem a mérkőzést, gondolom, mindkét csapat himnuszát elénekelték. Majd a hivatalos pillanatok után elénekelték a székely himnuszt" - hangsúlyozta Kelemen Hunor.

Nyomatékosította ugyanakkor, hogy a szállításügyi miniszter "biztosítja a jogi keretet ahhoz, hogy a vonat biztonságosan közlekedjen, és ne késsen", de "nem büntetheti meg sem az utasokat, sem a mozdonyvezetőt".

"Ez nem újdonság. Az esemény hivatalos része után a pályán maradtak és elénekelték a székely himnuszt. Minden közösségnek van néhány rendkívül erős szimbóluma, így a székelyeknek is. Elénekelték a székely himnuszt, majd elhagyták a küzdőteret" - szögezte le.

Kelemen szerint egyetlen játékost sem kell megbüntetni emiatt, a szállítási miniszter pedig nem is követelhet szankciókat ebben az ügyben.

"A szállításügyi miniszternek semmi köze ahhoz, hogy az utasok és a bakter mit énekelnek a vonaton, amikor megérkeznek az állomásra. Nem szankcionálhatja sem az utasokat, sem a mozdonyvezetőt, ha az épp dúdol valamit. Mivel a szállítási miniszter nem vonható felelősségre ilyesmiért, nem is szankcionálhatja az utasokat és a vonatot vezetőket. Ő biztosítja a jogi keretet ahhoz, hogy a vonat biztonságosan közlekedjen, és ne késsen - ez a miniszter felelőssége. Tehát egyetlen játékost sem kell megbüntetni, és nem szabad olajat önteni a tűzre. Teljesen egyszerű és világos a dolog, volt egy mérkőzés, a hivatalos rész lejárta után a fiúk elénekelték a székely himnuszt. Meg kell nyugtatnunk a kedélyeket, nem pedig felhevíteni őket" - hangsúlyozta Kelemen.

Sorin Grindeanu PSD-s szállításügyi miniszter bírálta, hogy a Magyarország-Románia jégkorongmérkőzésen elénekelték az "úgynevezett székelyföldi himnuszt", és a lelátón jelen volt Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, a Román Jégkorong Szövetség volt elnöke.

"Temesvári születésűként teljes mértékben megértem, mit jelent egy multikulturális és soknemzetiségű közösségben élni, ahol mindenkit tiszteletben tartanak. Nem tudom azonban megérteni és tolerálni a román hokiválogatott tagjainak hírhedt gesztusát, akik a Székelyföld úgynevezett himnuszát elénekelték. Ez sértés és a tisztelet szégyentelen hiánya Románia, a románok és a román zászló iránt. És remélem, hogy a dolgok nem maradnak büntetlenül. Arra kérem a Román Jégkorong Szövetséget, a sportminisztériumot és minden más felelős tényezőt, hogy sürgősen intézkedjenek a legszigorúbb szankciók alkalmazása érdekében e minősíthetetlen tett után. Aki nem tiszteli Romániát, az ne viselje a román nemzeti színeket! Számunkra ezek a színek jelentenek mindent! PS: Tisztelet a három ROMÁN játékosnak, akik félreálltak és nem vettek részt ebben a bohóckodásban!" - írta Sorin Grindeanu a Facebook-oldalára a mérkőzés után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában