Végjáték

2022.08.08. 07:26

Nem tartja a törvényi határidőt a Jobbik-alapítvány

Bár erre törvény kötelezi, a mai napig nem tette közzé honlapján a Jobbik Magyarországért Alapítvány a tavalyi gazdasági beszámolóját. A párt alapítványa több mint 700 millió forint költségvetési támogatást kapott tavaly, a honlapon azonban nyoma sincs, mire költik az adófizetők pénzét – írja a Magyar Nemzet.

Több mint egy hónappal a törvényben előírt határidő lejárta után sem tette közzé honlapján 2021-es gazdasági beszámolóját a Jobbik Magyarországért Alapítvány. A pártalapítványok a vonatkozó törvény szerint ugyanis kötelesek a jelentésüket a tárgyévet követő évben, legkésőbb június 30-ig a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben, továbbá saját honlapjukon közzétenni. Ezt a Jobbik részben elmulasztotta, mivel csak a Hivatalos Értesítőben található meg az elszámolásuk.

Eszerint a Jobbik alapítványa több mint 700 millió forint költségvetési támogatásban részesült, melynek tetemes részét, 513 millió forintot saját médiájukra költötték. A beszámolóban kitérnek rá: 2020-ban célul tűzték ki, hogy múzeumot hozzanak létre, amely bemutatja a Jobbik történetét, tárgyi emlékeit egy vásárolt ingatlanban, ám a pandémia ­miatt ennek kialakítása tolódott, befejezése pedig csak idén történhet meg.

Az alapítvány weboldalán ugyanakkor sem a beszámoló nem található meg, sem egyéb aktivitásnak nincs nyoma, így nem lehet nyomon követni, mire fordítják a több száz milliós éves támogatást. 

A Támogatott rendezvények menüpont alatt a legutolsó bejegyzés „a Hazatérés Temploma előterében 2015. augusztus 30-án, a templomszentelés 75. évfordulójára emlékező rendezvénysorozat keretében” a Ravasz László püspök-teológusról készített bronz mellszobor megvalósítása és felavatása volt, melyhez az alapítvány 300 ezer forinttal járult hozzá. A honlapon a Jobbik által alapított Pongrátz Gergely-érdemkereszt díjról sincs információ 2016 óta, pedig az elismerést azóta például Kassai Lajos lovasíjász és a pártból nemrég kilépett Murányi Levente ’56-os forradalmár is átvehette.

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: Jobbik választmányi ülés, képen: Molnár Enikő kabinetfőnök / Magyar Nemzet / Kurucz Árpád

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában