December 1, Csütörtök

Elza névnap

Alaptalan vádak

2022.07.15. 18:22

Varga Judit: az Európai Bizottság két magyar ügyet utalt az EU Bírósága elé

A magyar kormány kész a konstruktív jogi párbeszédre, amennyiben az továbbra is a kölcsönös tiszteleten alapul.

Két magyar ügyet utalt az Európai Unió Bírósága elé pénteki döntésével az Európai Bizottság és két ügyben indított újabb kötelezettségszegési eljárást – közölte az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán.

Varga Judit azt írta, hogy a kormány meglepődésére az egyik a gyermekvédelmi törvény ügyével kapcsolatban megindított eljárás, amely során „mindvégig hangsúlyoztuk, hogy a Bizottság által felhozott vádak alaptalanok”.

Már az elején leszögeztük, hogy a kiskorúak védelme és erkölcsi fejlődésük zavartalanságának garantálása tagállami hatáskörbe tartozik, az Unióhoz való csatlakozásával Magyarország nem a szuverenitásáról mondott le, hanem csak egyes hatáskörök közös gyakorlását tette lehetővé

– emelte ki.

Hozzátette: e hatáskörök egyike sem vonatkozhat ugyanakkor a nemzeti identitás részét képező értékek megváltoztatására, és az uniós tagság semmilyen módon nem érinti azt a Magyarországot megillető jogot, hogy a gyermekek védelmével kapcsolatos döntéseket nemzeti identitásával összhangban, nemzeti hatáskörben hozza meg.

Ezeket az értékeket Magyarország alaptörvénye is védi, így az alkotmányos szinten szabályozott jogintézményeket felpuhító bármely rendelkezés alaptörvény-ellenes szabályozási gyakorlathoz vezetne, hiszen a magyar államnak kötelessége az alkotmányos szinten rögzített elvek és jogintézmények védelme és érvényesítése – közölte.

A miniszter úgy folytatta, hogy a másik ügy a Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultságának megújításával és a pályáztatással kapcsolatos hatósági eljárásokat és az ott született elutasító döntéseket kifogásoló kötelezettségszegési eljárás.

Fontos leszögezni, hogy a Klubrádió ügyében a kormánytól független hatóság hozta meg a döntést, amelyet a független magyar bíróság is jóváhagyott – írta Varga Judit.

Úgy fogalmazott, hogy a bizottság kifogásaira korábban egyértelmű válaszokat adtak, levelükben kiemelték, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, a sajtószabadság és a médiapluralizmus elvét a jelen ügy és annak szabályozási környezete nem érinti.

A magyar engedélyezési rendszer a médiaszolgáltatási lehetőségekhez való hozzáférést minden igénylőnek egyenlő eséllyel biztosítja a megújítás körében és a pályázati eljárás keretében, továbbá valamennyi nyertes médiaszolgáltató számára biztosítja a frekvencia hozzárendelését – közölte.

Mindez pedig teljes mértékben összhangban van az Emberi Jogok Európai Egyezményében és a Chartában írt elvekkel, amelyek megsértését kifogásolta a Bizottság

– írta a miniszter.

Ezzel párhuzamosan a bizottság újabb kötelezettségszegési eljárásaihoz „csak annyit tudnánk hozzátenni, hogy ahogy eddig is, a magyar kormány kész a konstruktív jogi párbeszédre”, amennyiben az továbbra is a kölcsönös tiszteleten alapul – jegyezte meg.

Varga Judit közölte: a kettős magyar üzemanyagár-rendszer bevezetésével kapcsolatban a bizottság korábbi megkeresésére válaszolva a kormány kiemelte, hogy bevezetésekor az intézkedés mindenkire alkalmazandó volt, azonban az időközben kialakult inflációs és háborús helyzetre tekintettel „a fokozódó üzemanyag-turizmus olyan mértékben veszélyeztette az ellátásbiztonságot”, hogy a kabinet a külföldi rendszámmal rendelkező járműveket kivonta a kedvezményezetti körből.

A gabonaexportra vonatkozó korlátozásokat bevezető nemzeti szabályozásról a kormány szintén megküldte előzetes észrevételeit – jelezte a miniszter.

A luxemburgi Bíróság elé utalt mindkét ügy kapcsán reméljük, hogy győz a józan ész, és számunkra kedvező döntés születik

– írta Varga Judit.

Borítóképünkön Varga Judit igazságügyi miniszter. Fotó: MTI/Kovács Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában