szélsőségesek

2021.10.11. 13:01

Feltételezett terroristákat fogtak el Koszovóban

Az ügyészség több hónapos nyomozást követően csapott le a feltételezett terroristákra.

Öt feltételezett terroristát fogott el a koszovói rendőrség vasárnap, a férfiaknál robbanóanyagot, drónokat és páncéltörő fegyvereket találtak – közölte hétfőn a Koha Ditore című pristinai napilap.

A beszámoló szerint az illetékes ügyészség azt gyanítja, hogy az elfogott férfiak terrorista támadásra készültek, illetve veszélyeztették Koszovó alkotmányos rendjét és biztonságát, valamint fegyvereket és robbanóanyagot állítottak elő, adtak el, illetve vittek Koszovóba, és szállítottak külföldre.

Az ügyészség több hónapos nyomozást követően csapott le a feltételezett terroristákra.

A sajtó beszámolói szerint az egyik letartóztatott kapcsolatban állt iszlám szélsőséges terroristákkal is. Ő 2015-ben Törökországban 75 napot töltött börtönben terrorizmus gyanújával, majd kiadták Koszovónak, ahol egy év és öt hónap börtönbüntetésre ítélték.

A koszovói parlament 2015-ben fogadta el a külföldi harcokban való részvételt tiltó törvényt. A jogszabály 15 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azokat, akik külföldi katonai, félkatonai vagy rendőri egységekhez csatlakozva zsoldosként vesznek részt bármilyen összetűzésben Koszovó területén kívül. Emellett bünteti azokat is, akik a harcokban való részvételre buzdítanak vagy toboroznak másokat.

Az 1,8 milliós Koszovó lakosságának több mint 95 százaléka iszlám vallású, szélsőségesek azonban csak kis számban vannak jelen az országban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában