határozott reakció

2020.04.02. 11:36

Magyarország továbbra sem kér a migránskvótából

Bár a történelem bennünket igazolt, mégis Magyarországot citálták bíróság elé. Különösen felháborító ez annak tükrében, hogy a 2015-ös kvótahatározatokat szinte egyetlen másik tagállam sem teljesítette maradéktalanul – fogalmazott az igazságügyi miniszter az Európai Unió Bíróságának csütörtökön kihirdetett ítéletére reagálva.

Csütörtöki közleményben Varga Judit azt írta: az Európai Bizottság 2017-ben csak Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen indított eljárást, amiért nem voltak hajlandóak teljesíteni az Európába özönlő migránsok áthelyezésére vonatkozó határozatot. Pedig ekkor már egyértelműen látható volt, hogy a 2015-ös „kvótahatározatokat” szinte egyetlen tagállam sem hajtotta végre teljes mértékben.

Hangsúlyozta: a bizottság nyilvánvalóan diszkriminatív módon járt el, amikor kizárólag ezt a három tagállamot vonta eljárás alá. Ráadásul a fellépése okafogyottá is vált, hiszen a „kvótahatározatok” csak 2017 őszéig voltak hatályban.

„Az ítéletnek nincs további következménye. Mivel a kvótahatározatok már régen hatályukat veszítették, nincs kötelezettségünk arra, hogy menedékkérőket vegyünk át” – jelentette ki az igazságügyi miniszter.

Hozzátette: „az eljárás csak ártott az Európai Unió menekültügyi rendszerének, hiszen a migrációs krízist továbbra sem a menedékkérők kötelező átvétele oldja meg”.

A magyar miniszter az Európai Bíróság ma kihirdetett ítéletére reagált. A testület szerint nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést.

Az Európai Unió Tanácsa 2015-ben hozott döntést arról, hogy Magyarországnak 1264 menedékkérőt kell átvennie, ezt a határozatot jogtalan döntés miatt az Európai Bíróságon Magyarország és Szlovákia megtámadta, de 2017 szeptemberében a bíróság azt a keresetet elutasította. Ezután a bizottság 2018 januárban beperelte Magyarországot, mert nem hajtotta végre a belügyminiszteri tanács döntését. Az uniós bíróság ítélete szerint a három érintett tagállam, azzal a céllal, hogy kivonja magát az áthelyezési mechanizmus végrehajtása alól, nem hivatkozhat sem a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos feladataira, sem az elosztási mechanizmus működésképtelenségére.

Az uniós tagállamok azért vezették be a migránsok ideiglenes kötelező elosztási programját, hogy enyhítsenek a kialakult helyzeten Görögországban és Olaszországban, ahol akkor papíron az ott belépő menedékkérők százezreinek kérelme torlódott fel a migrációs hullám tetőzése idején. Csehország, Lengyelország és Magyarország azonban elutasította, hogy csatlakozzon a rendszerhez, azzal érvelve, hogy a belbiztonsági ügyekre vonatkozó döntés kizárólag saját hatáskörükbe tartozik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában