konkrét adatok

2020.02.15. 07:26

Alig sikerült az illegális bevándorlók kiutasítása Európából

Tavaly körülbelül egymillió migránst utasítottak ki az Európai Unióból sajtóhírek szerint. Papíron.

A V4NA hírügynökség megnézte a konkrét adatokat Németországban, Olaszországban, Franciaországban és Finnországban.

Idén kétszer annyi migránst küldenek haza repülővel Finnországból, mint tavaly – közölte a finn közmédia, az Yle 2018 tavaszán. Akkor derült ki, hogy 486 főt küldtek vissza Finnországból a szülőföldjére és Seppo Kolehmainen finn rendőrfőnök szerint még 1700-an voltak a listán. A tavalyi adatokat figyelembe véve, ez a terv biztosan nem teljesült. Akkor újdonság volt, hogy az ázsiai és afrikai bevándorlók mellett mindazokat az észt és orosz vendégmunkásokat is visszaküldték, akik valamilyen bűncselekményt követtek el. Persze, a ki tudja, ki által pénzelt civil szervezetek ott is tüntettek ez ellen: számtalan demonstráció zajlott le Helsinki repülőterénél és másutt is.

A 2019-es kiutasítási hullámról a napokban számolt be az Yle. Ezúttal az ország bevándorlási szolgálata 1963, tartózkodási engedéllyel rendelkező ember kitoloncolását hagyta jóvá.

Kiderült, hogy a tavaly kiutasított személyek hazudtak a saját személyazonosságukról, vagy – mint 2018-ban is – bűncselekmények miatt elítélték őket.

Ez olyan bűncselekmények után következett, amelyekért legalább 1 év börtönt szabtak ki. 234 ilyen eset volt. Kiutasítottak 333 üzbég állampolgárt is, akiknek finn építkezésen kellett dolgozniuk, de ők is hamis dokumentumokat adtak be, amikor jelentkeztek tartózkodási engedélyükért.

A cikkből nem derül ki, hogy valójában hány kiutasítást hajtottak végre a finnek. A Washington Post szerint tavaly körülbelül 1 millió migránst utasítottak ki az Unióból. Közöttük azokat is, akik még be sem adták a tartózkodási kérelmüket, vagy az eljárás még be sem fejeződött. De egyetlenegy európai ország sem utasította ki hatékonyan a migránsokat.

Hogy ez mennyire nem működik, arra jó példa Németország, ahol jelenleg körülbelül 2-2,5 millió bevándorló tartózkodik. Tavaly mindössze 1003 főt toloncoltak ki Berlinből, közülük 807-et Európán kívüli országokba, 197-et pedig más Uniós országba.

A német belügyminisztérium szerint Berlinben 12956 illegális migránst tartottak nyilván 2019-ben, akik a hivatal elutasító határozata alapján kötelesek lettek volna elhagyni Németországot, de ezt nem tették meg.

A kitoloncolások száma pedig csökkenő tendenciát mutat, mert míg 2017-ben 1638 főt, 2018-ban 1182 embert utasítottak ki ténylegesen, tavaly csak 1003-at. Ráadásul itt szó sem esett a hamis személyazonossággal (hazugsággal) tartózkodási engedélyt szerzett, vagy bűncselekményt elkövető migránsokról, mint például Finnországban.

Jól mutatja az arányokat az a tény, hogy egész

Németországban tavaly már 257 ezer afgán bevándorló tartózkodott. Közülük, 22 repülőjárattal 533 afgánt küldtek vissza hazájába. Ez mindössze 0,2 százalék.

A kitoloncolás egy főre eső teljes költsége körülbelül 10 ezer euró volt.

Amíg Matteo Salvini volt az olasz belügyminiszter, a nevéhez fűződő szigorított rendelkezéssel 2019 januárjától, ez év végéig 32.000 illegális, elutasított menedékkérelemmel rendelkező illetve bűncselekményt elkövető migránst utasítottak volna ki az országból. Az volt a terv, hogy havonta legalább 2000 főt küldenek el.

Franciaországban a Nemzeti Statisztikai és Gazdaságtudományi Intézet adatai szerint

2018-ban 6,5 millió bevándorló élt, ami a teljes népesség 9,7 százaléka volt.

Ha ezt vesszük alapul, akkor is hihetetlenül sok az illegálisan ott tartózkodók száma, mert Christophe Castaner belügyminiszter szerint 2018. december 31-ig csak 3,2 millió külföldi kapott érvényes tartózkodási engedélyt. 2018-ban a francia terület elhagyására kötelezettek közül mindössze 15.677-en távoztak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában