Foci

2024.05.26. 19:33

A hosszabbításban lett meg a továbbjutás

A másodosztályba való feljutásért zajló osztályozó elődöntőjének visszavágóját rendezték szombat délután a Bodola Gyula Stadionban.

Forrás: Bihar FC

Jósa Attila 

A filiași-i 1–1-es döntetlent követően a váradi labdarúgók számítottak a párharc esélyeseinek, a mérkőzésre kilátogató mintegy 6000 néző pedig nagy hangerővel biztatta a piros-kékeket már az első percektől. Az már a találkozó elején kirajzolódott, hogy a vendégek elsősorban a védekezésre összpontosítanak, Victor Naicu tanítványai remekül tömörültek a tizenhatos előtt két vonalon és az összes lehetséges apró trükköt bevetették ahhoz, hogy minél jobban tördeljék a hazaiak támadásait. Tíz percnyi tapogatózás után Ciocan passzolt Chitaşhoz, akinek 14 méterről leadott életerős lövését a fiatal Găgeatu hárította. Ezt követően inkább a pálya közepén zajlott a játék, nagyobb helyzetek nélkül, de a félidőt Chitaş éles szögből leadott lövése zárta, Găgeatu viszont ismét a helyén volt. Fordulás után a vendégek gyakorlatilag a felezővonalon is csak ritkán jutottak át, de a tömörülő védelemmel szemben nem találta az ellenszert a Bihar FC. A 69. percben Gîdea gondolt egyet és 30 méterről kapura bombázott, Găgeatu a levegőben úszva a léc alól ütötte szögletre a labdát. A rendes játékidő hosszabbításának második percében Florin Farcaş pályára küldte az április 5-én megsérült Răzvan Gunie-t, ez végül remek döntésnek bizonyult. A 25 éves támadó a 111. percben Băican beadására érkezett tökéletes ütemben és védhetetlenül fejelt Găgeatu kapujába (1–0). A gól után felcserélődtek a szerepek, a váradiak „álltak vissza” és vágták előre a labdákat gondolkodás nélkül, de a vendégek előtt így is adódott egy százszázalékos lehetőség, szerencsére Vulpe rossz döntést hozott Pînzariuval szemben. Az eredmény már nem változott, így a két balul sikerült osztályozós elődöntő után a piros-kékek idén végre döntőt játszhatnak a feljutásért. 

A győrödiekkel döntőznek

 A döntőben a Bihar FC a Győrödi CSC ellen lép pályára, az első mérkőzést június 1-jén, szombaton idegenben, a visszavágót június 5-én a Bodola Gyula Stadionban rendezik. A győrödiek az idegenbeli 2–0-ás győzelem után hazai pályán 1–0-ra alulmaradtak a Temesvári Politehnica ellen, de ez így is elegendőnek bizonyult a továbbjutáshoz. A Poli a második félidőben tizenegyest is hibázott. A további párosítások: Foksányi VSK – Bodzavásári Metalul, Afumaţi SK – Bukaresti Dinamo SK, Câmpulung Muscel – Râmnicu Vâlcea és Besztercei Gloria – Nyárádtői Unirea. Mivel a következő idénytől a másodosztály 22 klubot számlál majd, az öt győztes mellett egy hatodik csapat is feljut a II. Ligába. Az öt, fináléban vesztes csapat között az elődöntők és a döntők eredményei alapján rangsort állítanak fel, a legjobb négy csapat pedig egy sorsolás útján kiválasztott helyszínen tovább küzdhet a még fennmaradó egy helyért.

JEGYZŐKÖNYV

Nagyvárad, Bodola Gyula stadion, 6000 néző.
Bihar FC –Filiaşi ACSO 1–0 (0–0, 0–0).
G.: Răzvan Gunie (111.)
Bihar FC: M. Pînzariu – C. Jurj, Preklet Cs., A. Băican, A. Stoian – R. Farcaş (L. Ioviţă, 103.) – S. Ciocan (M. Hosu, 66.), A. Moga (A. Vînău, 72.), A. Gîdea (R. Gunie, 90+2.), F. Chitaş (B. Vasile, 103.) – S. Jurj (L. Tincău, 66.). Vezetőedző: Florin Farcaş
ACSO: Y. Găgeatu – A. Armăşelu (D. Guţă, 46., V. Foresti, 116.), M. Florea (S. Popa, 25.), V. Vîlcică (C. Dobre, 65.), E. Dina, D. Stăiculescu, A. Mituleţu, D. Rogoveanu, R. Petre (M. Duriţă, 96.), D. Scuturoiu, A. Cioablă (A. Vulpe, 96.). Vezetőedző: Victor Naicu
Vezette: Cătălin George Roman (Temesvár) – Casian Băla (Arad), Kopriva Tamás (Nagykároly). 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában