Sport

2023.03.23. 18:42

Nemzeti Liga: Klubrekordot döntött a VSK U

Forrás: csmoradea.ro

Szakács Dávid

A Nagyváradi VSK U kosárlabdázói szerda este sima győzelmet arattak az Argeș FC ellen a Nagyvárad Arénában rendezett összecsapáson. A kevés néző ellenére a két együttes egy színvonalas mérkőzést vívott, amit végig Cristian Achim tanítványai irányítottak. A találkozót a helyszínen tekintette meg a 86. születésnapját ünneplő Jenei Imre, akit a nézők lelkes tapssal köszöntöttek a jeles nap alkalmából. A hazaiak már az első tíz perc után 18–14-re vezetek, a mérkőzés félidejében a különbség 17 pontra nőtt, 43–26-ra. A harmadik negyed eleje viszont kiválóan sikerült a vendégeknek, akik egy 19–4-es részsikert értek el, ezzel két pontra megközelítve a nagyváradiakat az eredményjelzőn. A piros-kékek erre azonnal reagáltak, és ismét elléptek, a harmadik negyed végére visszaállították a 17 egységnyi differenciát, az állás ekkor 64–47 volt. Az utolsó szakasz sem hozott változást a játék terén, a Nagyvárad uralta a lepattanócsatákat, illetve a három pontosok szempontjából is felülmúlta az ellenfelét.
A hajrában a vezetőedző pályára küldte legfiatalabb játékosait, de ez az eredményen nem változtatott, a VSK U magabiztos teljesítménnyel 84–69-re legyőzte a Pitești gárdát. A Vörös Oroszlánoknak ez volt a 20. győzelmük egymás után a Nemzeti Ligában, ami új rekord a klub történelmében. Ezzel a sikerrel a váradiak megszilárdították vezető pozíciójukat a bajnokságban. A VSK U legeredményesebb játékosa Kris Richard volt 14 ponttal, őt Nikola Markovic követte 13-al, Mark Ogden 12-vel, Stephen Holt 11 ponttal zárt. A másik oldalon Carren Wilson volt a legjobb a maga 15 egységével. A Nagyváradi VSK U a következő mérkőzését, március 25-én, szombaton 16.30 órától vívja idegenben a Bukaresti Rapid ellen.

Jegyzőkönyv

Nagyvárad Aréna, 1785 néző.
Nagyváradi VSK U – Argeș FC 84–69 (18–14, 25–12, 21–21, 20–22)
VSK U: Neal 7, Nicolescu 8, Ogden 12, Richard 14, Tarolis 8, Baciu 3, Bostic 3, Holt 11, Markovic 13, Vescan 5, Schmidt, Năstruț. Vezetőedző: Cristian Achim.
Argeș FC: Andries, Cunningham 10, Jevtovic 10, Măciucă 10, Wilson 15, Chirof, Fometescu 8, Gavrilă, Lawson 3, Massey 8, Milutinovic 5, Voinescu Vezetőedző: Milan Mitrovic
Vezette: Bogdan Podar, Amalia Marchis, Narcis Dan

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában