Megyei foci

2020.05.27. 16:25

Döntéseket hozott a megyei labdarúgó egyesület

A Bihar Megyei Labdarúgó-egyesület (AJF) sűrgősségi bizottsága elfogadta az Egészségügyi Minisztérium 736 / 04.05.2020., valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium 549 / 04.05.2020 számú, múlt héten hozott rendeletét és gyakorlatba is ülteti azokat.

„Az AJF által szervezett 2019-2020-as idényű gyermek, ifjúsági és felnőtt bajnokságokat beszüntetik, mindegyik pontvadászatban a március elején beszüntetett bajnokság éllovasait tekintik győztesnek, így azok képviselhetik Bihar megyét az országos megmérettetéseken, illetve a felnőtteknél, az osztályozón. Egyetlen bajnokságban sem lesz kieső” – áll az AJF hivatalos közleményében. Ami az ötödosztályt illeti, feljut a két csoport első két helyén végzett csapat, azaz a Cserpataki Slovan és a Berettyószéplaki Voința (1. Csoport), illetve a Belényesi Gloria és a – Biharrósai Unirea helyett, amely nem jogosult feljutni a negyedosztályba – Keményfoki Victoria (2. Csoport). Az egyetlen sorozat, amelyet az AJF még nem „fagyasztott be”, az a Román Kupa megyei szakasza, amely az elődöntőknél (Nagyváradi Egyetem–Nagyváradi CAO 1910, Szentandrási Crișul–Borsi Viitorul) tart, s remélhetőleg sikerül a mérkőzéseket még a nyár folyamán lejátszani.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában