PMNYE

2020.01.27. 13:20

Bűnről és bűnhődésről az olvasókörön

Ismét együtt olvasni, úgymond a sorok mögé tekinteni gyűltek össze a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének tagjai és más irodalomkedvelők, megtöltve az Ady Endre Líceum egyik osztálytermét, az elmúlt péntek délután.

Ciucur Losonczi Antonius

Bodóczi Erzsébet nyugdíjas magyartanárnő felidézte, hogy az első alkalommal Arany János egyik történelmi tárgyú balladája, az V. László volt a téma, s azt javasolta, hogy szintén a nagyszalontai költőnél maradva, ezúttal az Ágnes asszonyról folytassanak eszemecserét, mely művet F. Bató Ida színművésznő olvasta fel. Szóba került egyebek mellett, hogy Arany ezt 1853-ban írta, és ihletője egy geszti őrült asszony volt. Lélektani tárgyú, az egyén tragédiája kerül benne előtérbe, fontos motívuma a bűn és bűnhődés, mely egyébként a korszak divatos témája volt a világirodalomban.

Van-e olyan utalás az indítóképben, mely előre jelzi a tragédiát? Milyen Ágnes asszony lelkiállapota? Hogyan viselkedik? Vajon felfogja-e tettének súlyát? Kinek a szavai lehetnek az „Oh, irgalom atyja, ne hagyj el” ? Többek közt ezekre a felvetésekre próbálták keresni a válaszokat a jelenlevők. Miután mindezt kivesézték, Bodóczi Erzsébet arra utalva, hogy vannak az addig elhangzottakkal megegyező és eltérő motívumok is, azt a részletet olvasta fel Dosztojevszki Bűn és bűnhődés című regényéből, mely arról szól, hogyan próbálja eltüntetni a vérfoltot Raszkolnyikov.

Az összejövetel Pilinszky János Négysoros című verse került fókuszba, mely az emberi lét szétesettségét, a kegyelem nélküli világot ábrázolja: „Alvó szegek a jéghideg homokban. /Plakátmagányban ázó éjjelek. /Égve hagytad a folyosón a villanyt. /Ma ontják véremet.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!