Szimfonikus folklór a filharmóniában

Tóth Gábor

A műsor is természetesen a fentiek szerint alakult: román népzenei ihletésű szimfonikus feldolgozásokat, átiratokat, és néhány igen eredeti ízű alkotást is hallhattunk. A meghívott szólisták a temesvári filharmónia művészei, illetve a Contraste kortárszenei trió tagjai voltak: Sorin Petrescu (zongora) és Doru Roman (xilofon, ütőhangszerek).

A bevezetőben Meleg Vilmos intézményigazgató Romeo Rîmbut köszöntötte, a dirigens december 2-án betöltendő 60. születésnapja alkalmából – a felköszöntött 1991 óta a filharmónia állandó karmestere.

A koncert egy igazi hazai slágerrel kezdődött, ami a világot is bejárta már, Constantin Dimitrescu (1847–1928) ún. Ördögtáncával (Dans țărănesc). Az általam eddig hallott átiratok közül, beleértve az eredeti cselló-zongora változatot is, a mostani Doru Roman-féle saját xilofonszólistás adaptáció volt a legnyerőbb, rengeteg új, virtuóz színt adott hozzá a már unalomig ismert és agyonjátszott darabhoz.

Román rapszódia

Liszt Ferencnek (1811–1886) mai ésszel felfoghatatlan munkabírása volt minden zeneművészeti területen, beleértve a komponálást is, viszont ügyelt rá, hogy a mennyiség dacára csak sikerültebb műveit hagyja rá az utókorra, sőt, ezeket is gyakran többször revideálta. Túlbuzgó zenetudósoknak így igazi kincsesbánya számtalan, a szerző által korábban elvetett mű. Ilyen a Román rapszódia is, amit most hallhattunk Sorin Petrescu versenymű-fantázia jellegű hangszerelésében és szólista interpretációjában. Petrescu rövid szóbeli ismertetőt is tartott a darabról. Liszt temesvári, nagyszebeni, bukaresti, jászvásári koncertjeiről beszélt, a többiről nem, továbbá a legendás Liszt és Barbu Lăutaru közötti jászvásári találkozásról. Annyi mégis „kimaradt”, hogy a Humphrey Searle-féle jegyzékben S 242/20. jegyzékszámot viselő eredeti zongoradarab a „Magyar dallok – Magyar Rhapsodiák” sorozatának része, és a korabeli cigányos-magyaros műzenei tartalom mellett egy Hermannstädter (nagyszebeni) elnevezésű melódiát, valamint egy egresi (Bánság) furulyadallamot dolgoz fel, amit később Bartók a Román népi táncok Topogó című tételében szintén felhasznált. Persze sokat lehetne még mesélni Liszt 1846–47-es erdélyi körútjáról, esetleg éppen szebeni repertoárja miatti szász-magyar haragos-vegyes fogadtatásáról. Lényeg, hogy a mostani darabot a hallottak alapján nem véletlenül hagyhatta el a mester, amikor később elkezdte kiadni a ma ismert Magyar rapszódiákat. Petrescu próbálta közelebb hozni a közönséghez a művet, indításként több hangszerszóló-zongora dialógust hallhattunk, a mű szebeni dallamot feldolgozó részétől pedig tényleges zenekari hangszerelésről is beszélhetünk. Ez, ebben a formában most nagyváradi bemutató volt.

Petre Elinescu (1869–1947) bukolikus-mioritikus Román pásztorjelenete következett, majd Violeta Dinescu (sz. 1953) Ecouri pentru Contraste c. munkájában már egy egész népi szólóbanda állt össze a zenekar elé: xilofon és zongora szólt cimbalom gyanánt, valamint előléptetett nagybőgő kontrázott, sőt, Romeo Rîmbu szerepet váltva még a tangóharmonikát is előkapta. Rîmbu karmestert egyébként még a dirigensi idők előtti eredeti hangszerén, az oboán is hallhattuk szólót játszani.

Arról, hogy a filharmónia szimfonikus részlege ezt a nyersebb, harsányabb típusú népzenei műfajt is felvállalja kicsit az „elefánt a porcelánboltban” jutott eszembe. Mi is lehetne erre nyilvánvalóbb válasz, mint a közönség azon hiányzó egyharmada, mely jelezte távolmaradásával, hogy nem igényli ezt a muzsikát. Igen, arról az egyharmadról van szó, akit nem érint meg a román folklór, mert nem érzi, nem érezheti sajátjának, bármennyire is nyitottan érdeklődne iránta itt élve. A maradék kétharmad viszont rendkívül jól szórakozott, ütemes vastapssal kísérte a muzsikát és követelte a szóló folklórbanda ráadását.

A koncert második felében az intelligensebben, öltönybe-nyakkendőbe csomagolt népzene is hangot kapott. A kolozsvári Adrian Pop (sz. 1951) Triptic c. szvitjében a népmesék hangulatát idéző narratív mitikus szféra tárult fel kiváló zenei ízléssel három kontrasztáló jelenetben, a dallamvilágban itt végre valami utópisztikus erdélyi jószomszédi érzés is megfogalmazódott. Sabin Pautza (sz. 1943) Táncok (Jocuri) c. sorozatának másodikjába némi autochton „énekes” skandálás-csujogatás is szövődött, természetesen a népi és szerzői humor jegyében – nagyjából annyi volt érthető belőle, hogy „Hai și bem!”. Végezetül a vitathatatlanul minden eddigi szerző felett álló George Enescu (1881–1955) I., A-dúr román rapszódiáját hallhattuk.

Hát így nyitotta advent első hetét a Nagyváradi Állami Filharmónia.