A párhuzamos világok sehol nem találkoznak

Pap István

A Várad folyóirat nagyváradi szerkesztőségében szombaton este megtartott eseményen Szűcs László, a Várad folyóirat lapigazgatója házigazdai minőségben kérdezte az idén megjelent kötetről a két szerzőt, Bánhidi Emesét és Márványi Pétert. A kötet az elmúlt száz év román–magyar együttélésének radiográfiáját kívánja nyújtani összesen kilenc interjú segítségével. Bevezetésképpen a szerzők saját életútjukat elevenítették fel, majd a sajtóról és az újságírásról esett szó. Ennek kapcsán Szűcs László azt kérdezte, hogy lehet-e független és objektív újságírást művelni politikailag elkötelezett sajtótermékekben. Márványi Péter erre határozott igennel válaszolt, majd megjegyezte: „Aki azt mondja, hogy a sajtóban nincs függetlenség és objektivitás, az szakmailag nagyon gyenge lábakon áll”. Kijelentette, hogy az újságírás egy szakma, ami megtanulható, a szakmai objektivitás elsajátítására külön technikák és módszerek vannak, a magyarországi sajtóéletben azonban az a nagy baj, hogy sok újságíró politikacsinálónak képzelte, illetve képzeli magát. Hozzátette, hogy a politikusok számára nem is a részrehajló, úgymond a másik oldalon álló sajtós, hanem a független és objektív újságíró jelenti a problémát. Mint mondta, az ő romániai megbízatása úgy szólt, hogy elfogultság és részrehajlás nélkül tudósítson az erdélyi magyar politikai életről. Ez abban a korszakban volt, amikor éles belső viták és érdekellentétek jellemezték az RMDSZ-t. Felidézte, hogy amikor már volt két telefonvonaluk, akkor az egyik vonalban Tőkés László, a másikban pedig Markó Béla kiabálta a fülébe azt, hogy mit írjon a tudósításába. Elmondta, hogy hat évig volt romániai tudósító, de a 2000-ben történt tiszai ciánszennyezés után olyan mocsokáradat zúdult a román sajtóból a magyar médiára, amit már nem akart elviselni, ezért visszatért Magyarországra.

Párhuzamos világok

Magáról a mentor kiadónál idén megjelent könyvről szólva a szerzők elmondták, hogy Romániában a román és a magyar közösség közötti párbeszéd teljes hiánya figyelhető meg, ebből jött az ötlet, hogy tíz párhuzamos interjút készítsenek egy-egy román és magyar történésszel, egyházi vezetővel, helyi, illetve országos politikussal és kommunikációs szakemberrel. Mint elmondták, az volt az elképzelés, hogy ha megszólaltatnak azonos szinten álló román és magyar személyiségeket, abból összeáll valamiféle összkép, csakhogy ez a kép az előzetesen tapasztaltakat tükrözte vissza: egészen másképp élték meg és értelmezik az elmúlt száz évet a románok és a magyarok, és semmiféle közeledési pontot nem sikerült feltérképezni. A szerzők azt is tapasztalták, hogy akik a leghangosabban beszélnek a Gyulafehérvári Nyilatkozatról, azoknak a kilencvenöt százaléka nincs is tisztában azzal, hogy mit is tartalmaz az a dokumentum. Már csak ezért is a kötet végén eredeti román nyelven és hiteles magyar fordításban közlik a nyilatkozat teljes szövegét. Egyébként abban a magyar megszólalók megegyeztek, hogy maga a nyilatkozat egy vállalható programot rögzít, a probléma éppen az, hogy abból az elmúlt száz évben semmi nem valósult meg.

Elzárkózás

Márványi Péter és Bánhidi Emese kiemelték, hogy van egy hiányossága a könyvnek: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke természetesen készséggel nyilatkozott az újságíróknak, és a párhuzamosság, valamint az egyensúly jegyében meg akartak szólaltatni egy ortodox, vagy görögkatolikus egyházi vezetőt is, de mindkét egyház elhatárolódott az interjútól arra hivatkozva, hogy „kényes a téma”. Márványi Péter saját hosszú szakmai tapasztalatára alapozva azt is megemlítette, hogy egy magyar újságíró számára nagyon nehéz román politikussal interjút készíteni, mert a román politikusok rendkívül óvatosak és őszintétlenek a magyar sajtósokkal szemben. Egy ilyen őszintétlen beszélgetést folytatott velük Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is, aki időközben az ország miniszterelnöke lett. Bánhidi Emese elárulta: Ludovic Orban magyar gyermekmondókákat énekelt neki az interjú során, azt viszont megtiltotta nekik, hogy az interjúkötetben leírják azt, hogy tud magyarul. A fent említett őszintétlenség jelensége alól kivételt képez a Ioan Sabău Pop ügyvéddel, a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fórumának vezetőjével folytatott interjú, ő ugyanis kendőzetlen őszinteséggel fejtette ki magyarellenes nézeteit.

Tabutéma

A román nyilatkozók részéről a titkosszolgálatok szerepe is tabutémának számít, hiszen mindannyian elhárították az érdemi választ arra a kérdésre, hogy van-e bármiféle szerepük a szolgálatoknak az ellenséges magyarságkép fenntartásában és éltetésében. A két újságíró kiemelte, hogy a titkosszolgálatok befolyása még ma is érzékelhető. A kötet utolsó interjúja Markó Bélával, az RMDSZ volt elnökével zajlott, aki borúlátó volt a jövő tekintetében. Markó Béla kifejtette: Romániában nem fog javulni a magyarok helyzete, illetve a román–magyar viszony sem mindaddig, amíg az európai helyzet nem lesz olyan, hogy ezt ki lehessen kényszeríteni Romániától. A két újságíró szerint a centenárium témaköre (bár nagyon jelen volt a politikában, a közbeszédben) a fiatal generációt már egy cseppet sem érdekli. Ami pedig a jövőt illeti, Márványi Péter fontos pozitívumként értékelte azt, hogy Románia elkötelezett tagja az Európai Uniónak, „Magyarország kapcsán viszont már nem vagyok ennyire biztos ebben” – tette hozzá, míg Bánhidi Emese azt mondta, hogy az erdélyi magyaroknak akkor lesz jobb életük Romániában, ha a románoknak is jobb lesz, és ebben a vonatkozásban ő is pozitívumként emelte ki a román politika uniós elköteleződését.

A vendégekről

Márványi Péter Táncsics-díjas újságíró, a Magyar Rádió volt szerkesztőségvezetője, a 90-es években Marosvásárhelyről tudósította a Kossuth rádiót, korábban nagy hatású riportot készített a fekete márciusi napokról. Bánhidi Emese Marosvásárhelyen született újságíró, a Magyar Televízió egykori szerkesztő-riportere anyanyelvi szinten beszél románul.