Dánielisz Endre-mellszobrot avattak Nagyszalontán

Ciucur Losonczi Antonius

Nagyszalonta helytörténésze, Dánielisz Endre idén ünnepelte volna a 100. születésnapját. Sajnos két éve már nincs közöttünk, így az idei köszöntő másról szólt mint az évekkel ezelőtti tortás ünneplés. A kiemelkedő szakembernek szobrot állított a szülővárosa - Dánielisz Endre bronzba öntött mása a szoborparkkal szemközt kapott helyet, ott, ahol a „tanár úr” élete sorsdöntő és mindennapi percei peregtek: az iskola, Arany János, a református templom és az otthon szomszédságában, ahol naponta elvitt az útja, és ahol minden követ, szegletet ismert.

Az emlékezőket köszöntő Patócs Júlia, az Arany János Művelődési Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmet: Dánielisz Endre pedagógusként kezdte ugyan a pályáját, de a megtisztelő cím - „tanár úr”- nem csak az iskolai munkája miatt forrt egybe a nevével. Ő az az ember, aki a tanári pályát elhagyva nyugdíjazásakor valóban az egész nép tanításához látott. Szívvel-lélekkel őrizte a magyar nyelvet, vigyázta annak helyességét, tanította, figyelte, magyarázta. Turistacsoportokat vezetett végig a városon sűrű bocsánatkérések közepette, hogy nem tud sietni, mert fájós lába nem engedi, aztán botjával mutogatva olyan tempót diktált, hogy a fiatalok is alig győzték követni. És mesélt, hiszen Nagyszalonta minden utcájáról, házáról tudott egy-egy történetet, ki élt ott, miért nevezetes a környék. Akik ismerték őt, mindnyájan emlékeznek fáradhatatlan tekintetére. Látott háborús éveket, és vészes rezsimeket, de helytállt, és megtalálta a módot arra, hogy legyűrve az akadályokat, sikert érjen el akkor is, amikor mások lapítottak. Közben keresett, kutatott, utánajárt. Néhány évvel ezelőtt dolgozószobájának minden bútorát és ereklyéjét az egyesületre hagyta. Mikor pedig elment a már berendezett emlékszobába, láthatóan megnyugodott, hogy minden a helyén van. Most pedig bronzmásában az emléke tovább él, hangsúlyozta Patócs Júlia.

Maruzsán Zoltán, a magyar kormány köznevelésért felelős államtitkára kijelentette: Dánielisz Endre gazda életútjának középpontjában az oktatás-nevelés állt, melyet kiegészített kiemelkedő irodalomtörténészi, helytörténészi és közéleti tevékenysége. Minden magyar közösségnek szüksége van olyan közösségformáló emberekre, mint amilyen ő volt. „A feladat állandó: a ma és a jövő fiatalságát is hazáját szerető, a magyar közösséget erősítő emberré nevelni és szervezni. Az identitásunkra ezer veszély leselkedik, nem csak az asszimilációs nyomás terén, hanem a globalizmus felől is. A tendenciák aggasztóak az egész nyugati féltekén. Nem kérdés, hogy a modern technikát alkalmazni kell, de mellette minél többet meg kell őrizni régi világunkból. Összejárni, beszélgetni, közösséget alkotni, fenntartani az egyházat, gyermeket vállalni és betölteni a tereket. Ha Dánielisz Endre mellszobrára néznek, emlékezzenek tehát a néhai közösségvezető tanárra, és merítsenek belőle erőt”, tanácsolta az államtitkár.

Ne csak mesélt történet maradjon

Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke beszédében hosszan sorolta Dánielisz Endre tulajdonságait: élete tiszteletre méltó, rendszeretete irigylésre késztető, házasélete példaértékű, tudása lenyűgöző. Szalonta-szeretete, lokálpatriotizmusa lélekfelemelő és mindenki számára követendő. Tanári tevékenysége bámulatos, Arany-rajongása fölülmúlhatatlan, szorgalmát tanítani kellene a fiataloknak. Embersége felbecsülhetetlen, vallásossága igazhitű, magyarsága tökéletes ragaszkodás, öröksége nem múlhat el. Mindig volt terve, egy-két jó szava, humoros beszólása, emlékezett vissza a honatya, aki felidézte ezután, hogy szinte napra pontosan harminc évvel ezelőtt ismerkedett meg személyesen a „tanár úrral” Nagyváradon, egy RMDSZ-gyűlésen. A rá jellemző kicsit huncut mosollyal, csillogó szemekkel, túlbuzgó életösztönnel a hetvenéves Dánielisz Endre odament a nála jóval fiatalabb, akkor a húszas éveit taposó Szabó Ödönhöz, hogy biztassa őt. Az évek folyamán aztán a kapcsolatuk barátivá lett, az RMDSZ támogatta őt, ő pedig kiállt a Szövetség mellett a nehezebb időkben is. És ennek a gyümölcsöző együttműködésnek köszönhetően megteremtődött a lehetőség arra, hogy „a fejében levő tudás közkinccsé váljon, meg legyen örökítve, ne csak egy mesélt történet maradjon”, fogalmazott Szabó Ödön.
A méltó emlékezéshez Gali Teréz nyugalmazott pedagógus gitárjátéka és a „tanár úr” keresztlányának, Fekete Annamáriának a jelenléte is hozzájárult.