Kutatás: szükség lenne az oktatási autonómiára

Ciucur Losonczi Antonius

A 33. Festum Varadinum keretében zajlott rendezvény szervezői a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, az Országos Magyar Továbbképző Központ (OMTK) és a Szacsvay Akadémia voltak. Bekapcsolódtak a beszélgetésbe dr. Bántó Norbert, az OMTK irányítója, Szabó Ödön, az RMDSZ tanügyi szakpolitikusa, valamint iskolaigazgatók is.
Az érdeklődőket Novák Csaba Zoltán történész, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője köszöntötte. Elmondta, hogy ez az egyetlen olyan kormányintézmény, mely Bukaresten kívül működik, a székhelye Kolozsváron található. Reményét fejezte ki, hogy a május 18-i államelnöki választás után is megmarad, ugyanis tavaly az AUR egyik szenátora azt indítványozta, hogy számolják fel, mert a párt szerint nincs szükség rá. Harminc munkatársuk van, és az egyetlen ilyen profilú intézmény Romániában. Szociológusok, antropológusok, történészek, jogászok, politológusok dolgoznak náluk, a kisebbségek történelmével, és egyéb aktuális ügyekkel foglalkoznak. Saját kiadójuk az elmúlt 18-20 évben sok könyvet is kiadott, nem kereskedelmi vagy profitorientált céllal, hanem azért, hogy segítsék mások munkáját, jelezte Novák Csaba Zoltán.
A továbbiakban Kiss Tamás szociológus, az intézet munkatársa ismertette egy kutatásuk eredményét. Kifejtette, hogy 2020 óta eléggé intenzíven foglalkozik kisebbségi jogi szempontból a romániai magyar nyelvű oktatással, korábban pedig szintén más oktatáskutatási programokban is részt vett, vagy egyik vezetője volt ezeknek. A Tom Lantos Intézettel közösen árnyékjelentéseket készítettek a Nyelvi Jogi Chartához, az ENSZ különböző keretegyezményeihez, illetve a Kisebbségi Keretegyezményhez. A PISA adatfelvételnél sikerült elérniük azt, hogy legyen egy, az erdélyi magyar oktatásra vonatkozó reprezentatív minta, ami szintén egy fontos lépés volt az intézetük kisebbségi oktatási irányvonalában.
A mostani prezentáció alapját egy olyan adatfelvétel képezte, mely 2024 áprilisa és júliusa között zajlott. Teljes körű volt, vagyis az összes, Romániában működő, magyar nyelvű képzést is nyújtó oktatási helyszínt lefedte, 98 százalékos válaszadási rátával. A vizsgálat a tantermen kívüli nyelvhasználatra, az iskolai tájképre, az iskolák infrastrukturális felszereltségére, egyenlőtlenségére, a tanárok képesítésére, a közösségek extracurriculáris tevékenységeire, valamint a roma jelenlétre a magyar nyelvű oktatásban fókuszált. Egy összehasonlításra is lehetőséget adott ugyanakkor ez a kutatás, mivel 2019-ben már csináltak egy hasonlót, magyarázta Kiss Tamás. Hozzátette: lényeges volt még, hogy a felvett adatbázishoz hozzáragasztották a minisztériumi statisztikákat, ami a tanárok létszámát illeti, valamint az országos képességfelmérő vizsga eredményeit is azon oktatási helyszínek esetében, ahol volt nyolcadik osztály.

Oktatási paradigma

A felsoroltak alapján az erdélyi magyar oktatásról kijelenthető, hogy a rendszerváltás óta a politikai törekvéseknek a középpontjában áll. Magyar vonatkozásban létezik egy jól kirajzolódó oktatási paradigma arra vonatkozóan, hogy milyennek szeretnék látni az elitek a magyar oktatást. Ez azt jelenti: lényegét tekintve konszenzus van arról, hogy teljes szintű és mindenre kiterjedő anyanyelvhasználatot kell biztosítani, és jobbak az önálló tanintézmények, mint a vegyes tannyelvűek. Utóbbi azért még vita tárgyát képezi, de gyakorlatilag a törvényi keret és a politikai folyamatok is ebbe az irányba viszik a dolgokat. Jó lenne tehát egy oktatási autonómia.
Ezeket a követeléseket a 2011-es tanügyi törvény nagyjából megvalósította, sőt, a 2023-as bizonyos szempontból még előrelépéseket is tartalmazott. Leginkább például abban, hogy az oktatáson kívüli nyelvhasználatot is szabályozta jogilag, ami korábban nem volt. Nemzetközi gyakorlatban az anyanyelvi oktatásnak egy szokatlanul erős gyakorlatát hozta létre, illetve az oktatás feletti korlátozott kontrollt és döntéshozatalt is enged a magyar elitek számára az iskolák vezetésében, a tanfelügyelőségeken és a tanügyminisztériumban. Ugyanakkor bevezette a multikulturális tartalmat a curriculumban, mi több, ösztönözte az önálló magyar tanintézeteknek a megalapítását.
Ez pedig oda vezetett a 2011-es oktatási törvényt követően, hogy a kizárólagosan magyar nyelven oktató iskoláknak a száma és az ott tanulok aránya jelentősen megnőtt. 2019-ben a magyar gyerekek 58 százaléka tanult csak teljesen magyar iskolában, ami aztán felment 67 százalékra. Ennek nyilván különböző okai vannak, teljesen mások a demográfiai trendek a Székelyföldön és a szórványban. Bihar megyében is ebben a periódusban önálló magyar iskolák jöttek létre (Nagyszalontán és Margittán). Ez pedig bizonyos értelemben az oktatási szerkezet magyarosodásához vezet. Magyarosodik a nyelvi tájkép, vagyis egyre inkább nemzeti szimbólumokkal telnek meg a magyar nyelvű iskolák.

Strukturális diszkrimináció

De az oktatási rendszer nem csak ezekről szól, hanem az egyenlőtlenségek újratermelődéséről is. Az a kérdés tehát, hogy van-e ebben valamilyen strukturális diszkrimináció? Sajnos amellett lehet érvelni, hogy igen - magyarázta Kiss Tamás. Négy pontban létezik ilyen: az első kettő a vegyes tannyelvű intézményekhez kötődik. Kérdéses, hogy ezeken belül hogyan viszonyul egymáshoz a román és a magyar tagozat infrastrukturális szempontból? Hogyan néz ki a nyelvi tájkép és az anyanyelvhasználat az osztálytermeken kívül? Mit tanul a többség a kisebbségekről az interkulturális fronton? A vizsgaeredményekben vannak-e különbségek, és ennek következtében sérül-e a kisebbségi diákoknak a hozzáférése a felsőoktatáshoz?
Úgy tűnik, hogy a strukturális diszkrimináció mára eltűnt, mivel országszerte volt egy általános infrastrukturális fejlődés az országos helyreállítási alap (PNRR) finanszírozásának köszönhetően, és csökkent a román és a magyar tagozatok közti különbség a felszereltséget illetően. Viszont, ha azt nézzük, hogy extracurriculáris tevékenységekre mennyire van lehetőség a vegyes tagozatokon a magyarul tanuló diákok számára, itt már eléggé jelentősek a különbségek. Noha a törvény lehetővé teszik, a vegyes iskolák több mint 40 százalékában az épület homlokzatára nincs kiírva magyarul a tanintézmény neve, illetve a szaktermek, az adminisztratív épületek és egyéb kiszolgáló egységek feliratozásában is jelentős az elmaradás a törvényi kerettől. Az ünnepségek, a tanári gyűlések, az iskolatanácsok, a közösségimédia-használat és a honlapok sem kétnyelvűek. Legnagyobb probléma, és egyértelműen nagyon diszkriminatív az, hogy olyan anyanyelvfüggő szolgáltatásokhoz sem férnek hozzá a gyermekek, mint például nevelési tanácsadás vagy logopédia.
Az interkulturális tartalomról sajnos röviden lehet beszélni, mivel szinte nem létezik. Igazából csak a román történelemkönyvekben vannak magyarokra vonatkozó említések, de a gond az, hogy az esetek többségében negatív felhanggal. Miközben tehát létezik egy párhuzamos magyar nyelvű oktatás, eközben a román gyerekek a magyarokról gyakorlatilag nem tanulnak szinte semmit. Így a többség szemében észrevétlen marad az, hogy magyarok is élnek Romániában.
A negyedik szempont pedig a vizsgaeredményekre vonatkozik, és kimutatható, hogy a magyarul tanuló diákok számára a román érettségi jelenti a legnagyobb kihívást.