június 1., vasárnap

Tünde névnap

Évzáró

Tegnap, 9:40

Elballagott a művészeti líceum két végzős osztálya

Idén a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartotta ballagási ünnepségét május 30-án, péntek délután a Nagyváradi Művészeti Líceum 12. D és 12. E osztálya.

Elballagott a művészeti líceum két végzős osztálya

Ciucur Losonczi Antonius

A Lukács Annamária tanárnő által vezényelt Bartók Béla Kórus éneke biztosított zenei aláfestést a 12. D (képzőművészet) és 12. E (zene és műépítészet) osztályos tanulók bevonulásához a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermébe.
Beszédében Mihaela Bondor igazgatónő azon meggyőződésének adott hangot: ez a fiatalság és a győzelmi mámor ünnepe, annál is inkább, hogy ennek a generációnak egyedi sors jutott osztályrészül. A 2025-ben ballagók voltak ugyanis az elsők, akik előkészítős osztályban kezdték iskolai éveiket, új tankönyvekből és tanterv alapján tanultak, és még a pandémiás időszakot is át kellett vészelniük. Úgy vélte: mikor először félénken és megilletődve beléptek a művészeti líceum kapuján, bizonyára nem is sejtették még, hogy az ott szerzett tapasztalatok örökre meg fogják határozni majd későbbi életüket. 

Mert mi művészetet teremtünk, miközben a művészetek minket is formálnak

 - fogalmazott a tanintézmény vezetője.
Nagy Gabriella igazgatóhelyettes Edgar Degas-t idézve hangsúlyozta, hogy az alkotás nem másolás, hanem értelmezés és valaminek a kifejezése, intellektuális munka. Arra hívta fel a figyelmet: idén is két párhuzamos magyar osztály végez a Művészetiben, és nem is akármilyen. Az elmúlt négy, illetve nyolc évben volt alkalma jobban megismerni a most ballagókat, és a szívének kedvesek mind, egytől egyig. Kijelentette: a tantermek falai „nem felejtik el” a diákokat, „megőriznek” valamit belőlük. A tanárnő ezután szokása szerint néhány kedves szóval jellemzett minden végzős fiatalt. 

Merjetek hinni, és tudjátok felhasználni mindazt a tudást, hitet, biztatást, amit a művészeti líceum nyújtott számotokra, kamatoztatni a bennetek rejlő tehetséget saját magatok, magyar népünk és az egész világ számára

 - tanácsolta nekik.

A művészet szárnyakat ad

Évfolyamelső Pozsár Cynthia Médea lett, aki egy emlékplakettet kapott ezért (Jankó-Szép Noémi kerámiaművész, tanárnő alkotását), mely azt ábrázolja jelképesen, hogy a művészet szárnyakat ad. A 11. D és a 11. E osztályosok rövid műsorral búcsúztatták ezután egy évvel nagyobb társaikat (osztályfőnökök Rácz Eliza és Rácz Ervin, a felkészítő tanárok Lukács Annamária és Kása Tamás voltak). A 12. D (beszédet mondott Rónai Boglárka és Pénzes Regina mondtak beszédet, Fazekas Attila szavalt) és a 12. E (Kágyi Nina és Kovács Kitti kértek szót) is készültek produkciókkal. Nagy Gabriella igazgatói elismerő-igazoló okleveleket adott át, Nagy Viola zenetanárnő és Rácz Eliza festészettanárnő, katedrafőnök pedig kiválósági diplomákat. Természetesen Deák Irén (D) és Nagy Viola (E) osztályfőnök is köszöntötték tanítványaikat és jutalmazták a legjobbakat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában