Hálaadás

2024.06.21. 15:12

A Barátok templomban tartották a Szent László Líceum tanévzáróját

A nagyvárad-olaszi Barátok templomában tartották péntek reggel a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak tanévvégi hálaadó szentmiséjét, amelynek főcelebránsa Böcskei László megyés püspök volt. Zenés műsorral szolgáltak a Konrád Ildikó zenetanárnő által felkészített gyermekek.

Fotó:  A szerző felvétele

Ciucur Losonczi Antonius

 

Prédikációjában Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: senki sem szomorkodik amiatt, hogy véget ért a tanév, mert mindenki várta már a vakációt. Időnként szükség van ugyanis a felüdülésre, a kikapcsolódásra, a megújulásra. A legtöbb diák ilyenkor a jövő felé tekint, hiszen jópár olyan hét következik, amikor nem kell iskolába menni, leckét írni, odafigyelni, korán kelni és tanulni. Emberi természetünkből fakadóan pedig szeretjük a szabadságot, amikor azt tehetjük, amiben kedvünket leljük, és nem azt, amit mások előírnak számunkra. Ugyanakkor azonban illik egy kicsit visszatekinteni is, és hálát adni Istennek az elmúlt hónapokért, hogy a jelenlevők békében iskolába járhattak. Várták őket valahol, szeretettel fogadták és gondoskodtak róluk. Tervezhettek és számos élménnyel gazdagodhattak. Fejlődhettek és kibontakozhattak, mint egy szép virág, mely a napsugár és a fény hatására kinyílik. Az oktatók, nevelők, szülők mellett pedig ott volt Isten is, akinek a közelségét és jóságát remélhetőleg sokszor megtapasztalták a diákok. Velük ellentétben ő azonban nem megy vakációra, hanem a nyári hónapokban is folyamatosan velük van, hogy kedvesebbek és bölcsebbek legyenek, s aztán éppen és egészségesen térhessenek vissza szeptemberben az iskolába, hangsúlyozta a főpásztor.

A szentmise végén a megyés püspök köszönetet mondott az iskola nevelőinek, minden alkalmazottjának, amiért szavukkal és példájukkal minden reggel igent mondtak a diákokra, az élet szolgálatára, majd az áldás után át lettek adva az oklevelek és jutalomkönyvek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában