2024.05.30. 15:55
Augusztusra elkészül a fugyivásárhelyi körgyűrű
Forrás: Bihar Megyei Tanács
A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint az ütemtervnek megfelelően haladnak a fugyivásárhelyi körgyűrű építési munkálatai. Csütörtökön befejezték a második aszfaltréteg leöntését, így a kivitelezés elérte a 80 százalékos szintet. Júniusban az utolsó réteget is lefektetik. „A körgyűrű két végénél dolgoznak még. Várad felől áthelyeznek egy transzformátorállomást, és leaszfaltozzák majd a váradi körgyűrűn levő körforgalomhoz vezető utat. Kolozsvár irányába pedig hamarosan elkezdik építeni a körforgalom feletti felüljárót. Két héten belül befejezik a Kiskopács felé vezető útkereszteződést is. Júliusban felfestik az útburkolati jeleket, augusztus elején pedig átadjuk a forgalomnak a fugyivásárhelyi körgyűrűt” – nyilatkozta Ilie Bolojan megyei tanácselnök.