Centenáriumi koncert volt a váradi filharmóniában

Tóth Gábor

Amint arról korábban írtunk, ezt az 1924-es alapítást megelőzően már legalább három évtizede léteztek filharmóniai koncertek Nagyváradon, de a jelenkori helyi irányvonalat képviselve a 1920-as évek utáni alapítást választotta ki ünneplés okául a mai zeneintézmény.

Telt ház volt kedden 19 órakor a közönség számára ezúttal ingyenesre felkínált koncerten. Ünnepi beszédek sora, archív és közelmúltbeli képek óriási háttérvetítése jelezte, készültek a külsőségekkel is. Igen, sajnos a filharmóniának nem elég ma már „csak” jól zenélni, hanem folyamatosan ugrásra készen bizonyítania és magyaráznia is kell bizonyítványát állami-megyei fenntartójának. A koncert első részének kezdése majdnem félórányit csúszott a méltató beszédek miatt, az első zenei blokk alatt a ciklikusan ismétlődő háttérvetítés pedig sikeresen elvonta a figyelmet magáról a zenéről, a dolgozó szimfonikus zenekarról. A háttérvásznon feltűnő archív felvételek és jelenkori képek a zenekart, illusztris vendégművészeket, a kórust, a közönséget „diavetítették”, évtizedeket átölelve, az előzetes méltatások nyomán pedig szintén egy dübörgő sikerű, nagyszerűen működő filharmónia imidzse bontakozott ki, bár közismert, hogy sem a régebbi rendszerek, sem a mostaniak nem tartották/tartják sokra, hogy a kulturális intézmények egyszerűen nem produkálnak annyi kézzel fogható profitot, mint amennyibe a működtetésük kerül, viszont ami lelki-szellemi értéket képviselnek, annak pedig nincsen árfolyama.

Fontosabb a szőrszálhasogatásnál itt és most, hogy Jankó Zsolt állandó karmester és a szimfonikus zenekar, valamint a kórus és kiemelt vokális szólistái – Ancuța Măslină Pop szoprán és Nicolae Bejan tenor – közös munkája nyomán egy nagyszerűen hangzó koncert jött létre. Soroljuk a műsort is, amely dokumentált szándékkal azonos volt a 100 évvel ezelőttivel. Első részben szólt: Dvořák Cseh szvit, op. 39 és Massenet 4. szvit – mifelénk ritkán játszott két alkotás, frissek, megnyerőek voltak, mindent beleadó zenekari munkával. Szünet után az énekkar nyitotta a második részt, a cappella, jó volt hallani ezúttal, hogy Jankó Zsolt milyen remekül dolgozik külön a kórussal is, Gavriil Musicescu szimbolikusan ideillő darabja szólt, Înnoiește-te noule Ierusalime. Tovább rímelve az évfordulóra ugyancsak „alapító szerződés” következett, J. Haydn A Teremtés című oratóriumából egy nagyjából félórányi válogatáscsokor. Ami a műsorfüzetet illeti, szép fényes volt, kár hogy a Haydn-oratórium részletei tételcímek nélkül úgy lettek benne felsorolva, akár a lottószámok, ráadásul nem telitalálatos szelvényen, hiszen négy sorszám sem egyezett azzal, amit előadott a vokál-szimfonikus együttes – ebből adódik, hogy száz év múlva ez alapján majd nem lehet azonosan ismételni ugyanezt a műsort. Írjuk ezért a valójában elhangzott tételeket: 1, 2, 4, 5, 8, 9, 10, 11, 24, 34, azaz zenekari bevezetés, majd Nun schwanden, Mit Staunen, Es bringe die Erde Gras, Nun beut die Flur, Und die himmlischen Heerscharen, Stimmt an die Saiten, Es sein Lichter an der Feste, Mit Würd’ und Hoheit, Singt dem Herren alle Stimmen.

Hozzátartozik a koncerthez, hogy az előcsarnokban a Thurzó-archívumból ez alkalomra kiválogatott kulturális ereklyék is megtekinthetőek voltak. Thurzó Zoltán, az archívum örököse és gondozója bárkinek tárlatvezetést is tartott, korabeli kéziratos kották, műsorlapok, különleges dokumentumok voltak kiállítva, de még az épp 100 évvel ezelőtti koncerten vezényelt Vomácska József elegáns és mai szemmel szokatlanul súlyos karmesteri bagettje is.