Előadás

2024.02.26. 17:01

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Nagyváradon

A kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én tartott a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében megemlékezést a Magyar Polgári Egyesület.

Forrás: Magyar Polgári Egyesület

ERDON-összeállítás 

A Polgári esték rendezvénysorozat keretében megtartott előadáson, könyvbemutatón Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte a közönséget. Mint elmondta, még a kétezres évek elején döntöttek Tőkés Lászlóval, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület akkori püspökével arról, hogy február 25-én minden évben megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól. „Nagy megtiszteltetés volt, és ma is az, hogy éppen azzal az egykori temesvári lelkipásztorral, Tőkés Lászlóval együtt szervezhetjük a megemlékezéseket a kommunizmus áldozatainak emléknapján, akinek örök érdeme van abban, hogy a romániai kommunizmus 1989 decemberében megbukott. Megbukott, vagy a forradalmat kisiklatók vezérletével átalakult? Mai előadásunk, könyvbemutatónk alatt éppen arról hallhatunk, hogyan épült ki egy számunkra láthatatlan hatalom, hálózat annak érdekében, hogy például Magyarországon a rendszerváltás előtt, közben és után a gazdasági hatalmat átvegyék bizonyos körök.”
A rendezvény folytatásában a Polgári Egyesület elnöke bemutatta a Balaskó Vilmos: Élet a föld alatt című, 2002-ben, az Egyesület kiadásában, a Bethlen Gábor Alap támogatásával megjelent, jegyzetekkel, dokumentumokkal bővített kötetet. A könyv a szalacsi születésű református lelkipásztor szülőfaluját és börtönéveit mutatja be sok eredeti dokumentum kíséretében. A lelkipásztort koholt vádak alapján ítélték halálra 1958-ban, majd életfogytiglani börtönre. Hat és fél év raboskodás után, 1964-ben, az általános amnesztiával szabadult a börtönből.
Borvendég Zsuzsanna történész előadásában a sokszor láthatatlan gazdasági hálózatokról, a lobbinak álcázott pénzügyi befolyásolásról, az állami szintre emelt korrupcióról beszélt a hallgatóságnak. Az előadásból a közönség megtudhatta, hogyan rabolta ki a kommunista maffiahálózat Magyarországot a rendszerváltás előtt. Arról is beszélt, hogy az ismert történelem mellett egy kevésbé ismert, leginkább gazdasági történelem is van. Ha ezt kutatjuk, akkor például azt is megtudhatjuk, hogy a kommunista vezetés milyen gyümölcsöző gazdasági kapcsolatot ápolt náci háborús bűnösökkel, ugyanakkor amerikai pénzvállalatokkal is.
A gyakran csak „gulyáskommunizmusnak” nevezett időszak nem volt más, mint egy szűk pénzügyi elit, hálózat megtervezett és sikerre vitt akciója annak érdekében, hogy „lerabolják Magyarországot”. A hatalmas hiteleket éppen azért vette fel akkor az ország, hogy ezeket a háttérben zajló ügyleteket finanszírozzák. Magyarország lakossága nem az államvezetésnek, hanem saját szorgalmának, erőfeszítéseinek köszönheti, hogy a keleti országok között viszonylag kedvező életszínvonalon élhetett – ismertette a történész. Az előadás után a közönség is hozzászólhatott, kérdezhetett, többen éltek is a lehetőséggel.
A rendezvény végén, mintegy zárszóként, Tőkés László, az egyházkerület volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is szólt a közönséghez Pál apostol egyik leveléből idézve: „A szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával.” Rövid beszédében kifejtette, hogy a magyarság a mai napig nem tudott kilábalni a Trianon és később a kommunizmus jelentette traumából.
A díszteremben Borvendég Zsuzsanna dedikálta a helyszínen beszerezhető köteteit, majd az érdeklődők levonultak az egyetem belső udvarára. Itt Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség ügyvezető elnöke elmondta, a kommunista gyökerekre építve ma némelyek egy új embertípust akarnak teremteni. Olyan embert, akit nem érdekel a nemzet, a vallás, akit a genderideológia jegyében saját neme sem érdekel. Ezért ma is nagyon résen kell lennünk, hogy ezek az ideológiák ne férkőzhessenek be közösségeinkbe – fogalmazott. A folytatásban koszorúzásra került sor, majd a Szózat eléneklésével zárult a rendezvény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában