Belső terek

2023.03.26. 12:35

Kiállítás nyílt a PKE-n

Fotó: János Piroska

Siklódy Fruzsina Partium-díjas grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Partiumi Keresztény Egyetem új épületében. A mesteri tanulmányait Kolozsváron folytató alkotó 2022-ben a 7. Székelyföldi Grafika Biennálén nyerte el a Partiumi Keresztény Egyetem által felajánlott díjat. Az Inner Places – Belső terek című kiállítást Balázs Zoltán, a PKE Művészeti Tanszékének vezetője nyitotta meg. Kiemelte: az idén húszéves Művészeti Tanszék célja a fiatal tehetségek támogatása. Kányádi Iréne művészettörténész, egyetemi oktató elmondta, ez az első alkalom, hogy a 2020-ban létrehozott Partium-díjat elnyert alkotó munkáiból szerveznek kiállítást, az első díjazott esetében ugyanis a korlátozások miatt nem volt lehetőség erre. Siklódy Fruzsina alkotásai is kötődnek valamilyen formában a világjárványhoz, amikor is kénytelenek voltunk a belső terekbe zárkózni. Az alkotások belső tereket ábrázolnak, viszont olykor szürreális perspektívából – jegyezte meg az egyetemi oktató.

„Munkáinak központi témái az ember által létrehozott terek, illetve ezek jelentései és funkciói. A kompozícióban a mindennapi terek és tárgyak képeit dolgozza fel és rekonstruálja, új kontextusokba helyezve” – olvasható a kiállítás ismertetésében. A tárlat két hétig látogatható a Sulyok István utcai épület közösségi terében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában