Beszélgetés

2023.02.06. 18:32

Közönségtalálkozót tartottak Tompa Andrea íróval

Az írói módszerekbe, az alkotás bonyolult folyamatába, egy-egy szereplő megszületésének fázisaiba tekinthettek be mindazok, akik részt vettek Tompa Andrea közönségtalálkozóján a Posticumban.

P. Nagy Noémi

Tompa Andrea író, színikritikus volt nagyváradi Posticum vendége február 4-én este. A közönségtalálkozón az íróval Lovassy Cseh Tamás dramaturg beszélgetett. Az alkalmon több témát is érintettek, többek között a meghívott írói pályafutásáról, általában az irodalom szerepéről, a szereplők születéséről, a történelemnek az irodalomban betöltött szerepéről volt szó. Tompa Andrea elmondta, hogy egyszerre korán és későn kezdte az írást, hiszen már kiskamaszként publikált, aztán később inkább színikritikákkal foglalkozott, és végül ismét az irodalom felé fordult. Megszülettek regényei, A hóhér háza, a Fejtől s lábtól, az Omerta, a Haza, viszont a színikritikák írásáról sem mondott le teljesen. Ez utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy a nyugatosok impresszionista kritikaírásával szemben, amikor maga a kritika is irodalmi mű, előnyben részesíti, ha a színikritika egy jól megérvelt elemzés. Az irodalom szerepével kapcsolatban elmondta, hogy szerinte ennek nincs misszió szerepe, de egy nagyon jó eszköz arra, hogy a közös történeteket elmeséljék. Hozzátette, hogy ha az irodalomtól a történelmi traumák feloldozását várnánk, az iszonyú nagy feladatot róna magára az íróra.
Az esten szó esett arról is, hogy az oktatási intézményekben regényeit sokszor elsődleges forrásként használják. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a regényei közelebb vihetik az iskolásokhoz a történelmet, viszont forrásként semmiképp sem lehet rájuk tekinteni, hiszen a regényben, bár alapos és mély kutatómunka áll mögötte, számos fikciós elem is van. Az író és a történész mást és mást olvas ki az elsődleges forrásokból, dokumentumokból. Továbbá a történelmi összefüggések és események nem ismerhetők meg teljes egészében csupán néhány szereplő szemszögéből, és a fikció olyan tereket is be tud tölteni, amelyekről nem maradtak fenn történelmi források – mondta el Tompa Andrea, hozzátéve, hogy történelmi érdeklődése bizonyára abból is fakad, hogy a történelemórákon „megbízhatatlan” történelmet tanítottak neki. Az est során a szereplők születéséről is szó esett. Tompa Andrea elmondta, hogy szereplői „talált figurák”. Egy regény születésekor meg kell találja azokat a mindennapi hősöket, akik elbírják a történetet, az egyes szereplőkkel nem lehet bármit megcsinálni, mindegyiknek megvan a maga útja. A közönségtalálkozón Tompa Andrea az idén tavasszal kiadásra kerülő Sokszor nem halunk meg című új regényéből is felolvasott egy részletet, ami a főhős váradi látogatását írja le. Az új könyvvel kapcsolatosan elmondta, hogy most már van annyi írói önbizalma, hogy erősen támaszkodjon a képzeletére, és annak ellenére, hogy még mindig fontos számára a dokumentálódás, már mer dolgozni a fikcióval. Az est végén a jelenlevők tették fel kérdéseiket és dedikáltathatták is a szerzővel köteteiket.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában