XVII. Hivatások nyomában

2023.02.09. 09:18

Installációval is készülnek az országos hittanversenyre

Lisieux-i Kis Szent Teréz életéről és tevékenységéről szóló kiállítást nyitottak meg szerda délelőtt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kápolnájában. Az installáció elkészítése a február 24–26. között Nagyváradon szervezendő XVII. Országos Hittanversenyen való részvétel egyik feltétele volt első feladatként.

Ciucur Losonczi Antonius

A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum fog otthont adni a február 24–26. között tartandó, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség által támogatott XVII. Hivatások nyomában elnevezésű országos hittanversenynek, amely a Tanügyminisztérium országos versenykalendáriumában is fel lesz tüntetve. A megmérettetés célja, hogy a fiatalok jobban megismerjék az egyháztörténelem kiemelkedő egyéniségeinek tevékenységét, illetve a működésük által az Istennek és a felebarátoknak szentelt élet értékét, mélységét és szépségét. A verseny fő témája idén Lisieux-i Szent Teréz és Xaveri Szent Ferenc, a missziók védőszentjeinek élete, valamint Boldog Salkaházi Sára és a Szociális Testvérek Társasága.

A Szent László Líceum teológia szakos diákokból álló csapatát (Seres Enikő, Varga Loretta és Gombkötő Dániel) Benedek Ramóna, Mátyási Fischer Enikő, Zalder Éva és Márton Katalin tanárok, illetve Módi Blanka tanítónő, apácanővér készítették fel. Az installációnak volt meghívója, plakátja, szórólapja, a kiállított tárgyak közt pedig látni lehetett könyveket, képeket, kézzel rajzolt plakátokat. A szerdai vernisszázson hiteles forrásból származó idézetek is elhangzottak, és zenei aláfestés is volt.

„Lisieux-i Kis Szent Teréz a missziók védőszentje, és a diákok is egy küldetést teljesítenek azáltal, hogy Isten szeretetét hirdetik. Terézt kármelita szerzetesnővérként szokták ábrázolni a római katolikus templomokban úgy, hogy rózsákat és keresztet tart a kezeiben. Bár sokat szenvedett, és fiatalon meghalt, sohasem veszítette el a hitét, és ragaszkodott az Úr Jézushoz. Azt üzeni számunkra: a szeretet útján járjunk mi is és tegyük a jót”, fogalmazott Benedek Ramóna hitoktató, főszervező.

Ugyanezt a tárlatot meg lehet tekinteni február 9-én, csütörtökön 17.40 órától a váradolaszi Barátok templomában, majd ezt követően 18 órától a plébánia közösségi házában a Szent Rita Nőszövetség és az ifjúsági csoport tagjainak mutatják be. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában