Összejövetel

2022.11.28. 17:42

Elengedésről, idősödésről, szeretetről elmélkedtek az unitáriusoknál

Közös interaktív rendezvényt szervezett péntek délután az RMDSZ nagyváradi nőszervezete és az unitárius egyház nőszövetsége az unitárius templomban. A meghívott előadó Nagy Gizella marosvásárhelyi mentálhigiénés szakember volt.

Ciucur Losonczi Antonius

Az érdeklődőket Székely Hajnal, az RMDSZ nőszervezetének nagyváradi elnöke köszöntötte. Hangsúlyozta: az év vége felé jól esik egy kicsit megállni, számot vetni az elmúlt idővel, magunkkal is foglalkozni, erőt, energiát gyűjteni a közelgő karácsonyi készülődéshez. Nemcsak környezetünket, hanem a lelkünket is meg kell azonban tisztítanunk annak érdekében, hogy méltóképpen ünnepelhessük Krisztus Urunk születését, és ezen összejövetel is főleg ezt a célt szolgálja. Biró Rozália, az RMDSZ nőszervezetének országos elnöke arra hívta fel a figyelmet: mekkora ajándék az, hogy vagyunk egymásnak, erre pedig büszkéknek kell lennünk. Köszönetet mondott a szervezőknek, a fellépőknek, mindenkinek, aki „betett valamilyen értéket a közösbe”.

A továbbiakban énekek és szavalatok színesítették a programot. Közreműködött Thurzó Sándor József brácsaművész, valamint az unitárius egyházközség énekegyüttese. Utóbbi 2020-ban alakult Szilágyi Ágnes zenetanár vezetésével. A kis együttes létszáma változó és mindenkit örömmel fogad, aki szeret énekelni. Az együttes jelenlegi tagjai: Kiss Törék Ildikó színésznő, Fodor Réka színésznő, Faragó Emese óvónő, Fodor-Vanca Ilián diák, dr. Ellenes-Jakabffy Zoltán orvos, Kardos József unitárius lelkész, Szilágyi Ágnes zenetanár. Az együttes népdalokat és népdalzsoltárokat énekelt, a színésznők verssel, prózával gazdagították a műsort. A népdalzsoltárokat dr. Kerekes Károly ciszterci apát hagyta örökül 1998-ban, mert ahogy ő fogalmazott: "A zsoltárok Istentől nekünk ajándékozott csodálatos kincsek, a számunkra hasonlóan becses népdalaink zenei nyelvének köntösében jelennek meg, így méltó kifejezői lehetnek legnemesebb érzéseinknek és vágyainknak".

Vajon mennyire tudunk önmagunk maradni ebben az állandó változásban? Meglátjuk-e a szépet a néha nagyon lehangoló őszben is? Képesek vagyunk-e hinni a megújulásban? Tudunk-e kötődni új dolgokhoz is, vagy bent ragadunk a múltban? Tudunk-e rugalmasan viszonyulni a nehéz helyzetekhez, akár a reményvesztett megküzdéseinkben is? Korhatárhoz kötött-e az álmodozás, az újabb célok kitűzése, az érzéseink, a jelenünk teljes körű megélése, a félelmeink lecserélése hitre, bizalomra? Állapot vagy folyamat-e az idősödés? Ilyen és hasonló kérdésekre kereste ezután a választ a meghívott előadó, Nagy Gizella marosvásárhelyi mentálhigiénés szakember.

A perselypénzt a szervezők Bíró Éva gyógykezelésére ajánlották fel.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában