Nagysándor József mindannyiunk hőse

Pap István

Szép számban gyűltek össze az érdeklődők csütörtökön délután négy órára a Magyar Polgári Egyesület által szervezett kötetbemutatóra, amelyen dr. habil. Fleisz János történésznek a Nagysándor József aradi vértanúról szóló frissen megjelent monográfiájával ismerkedhettek meg. Elöljáróban a szerző elmondta, hogy Nagysándor József minden magyar hőse, de mégsem alakult ki hozzá méltó kultusz még szülővárosában, Nagyváradon sem. 1873-ban felállítottak ugyan egy emléktáblát, amelyen azonban hibásan szerepel a neve, de semmi más nem emlékeztet rá a városban. 1937-ben a hatóságok még az emléktáblát is levették, ami majd csak Észak-Erdély Magyarországhoz csatolásakor került vissza a helyére, és akkoriban utca és iskola is volt elnevezve róla. „Jövőre lesz születésének 220. évfordulója, napirendere kellene kerüljön, hogy állítsunk más emléket is neki” – fogalmazott a történész.

Új megvilágítás

Fleisz János kötetét dr. Velkey Ferenc egyetemi docens, a Debreceni Egyetem történelmi intézetének munkatársa mutatta be. A méltató hangsúlyozta, hogy ez a könyv több évtizedes kutatómunka eredménye, és a nagyváradi történész fontos küldetést teljesít, mert amennyire csak lehet, dokumentálja kötetét. Ennek a célkitűzésnek az eredménye, hogy a könyvnek mintegy harmadát a dokumentumtár teszi ki. Velkey kiemelte: Fleisz János „azt tekinti legfontosabb feladatának, hogy ismerjük meg végre pontosan aradi mártírjainkat!”. Elmondta, hogy a 380 oldalas kötet kétharmadát négy nagy tematikus fejezet teszi ki. Az első felében a könyvnek Nagysándor József életrajza olvasható. Fleisz János bemutatja az aradi mártír életpályáját az 1848-as forradalomig. Eddig nem vagy nem jól tudott dolgokra is fényt derít a szerző. Az új források felkutatásával például teljes mértékben tisztázta azt, hogy 1803. augusztus 19-én született és a nevét is egybe írják, tehát Nagysándor József a helyes névírás. A méltató kiemelte, hogy a szerző sok idézetet felhasznál az életút felidézésében, különösen igaz ez szerelmi levelezésére, ezekből az írásaiból kirajzolódik Nagysándor Józsefnek, a magánembernek, a férfinek a személyisége. Itt emelte ki azt is, hogy Fleisz János nem lektűr történelemkönyvet ír, hanem „mindig megáll a dokumentumnál”, azaz csak annyit állít, amennyi a dokumentumokból kiolvasható, és az életút homályos, hézagos részeit, az élettörténetnek dokumentumokkal fel nem tárható szálait nem szövögeti tovább a képzelet és a feltételezések segítségével.

A könyv második nagy fejezete a tábornok katonai pályájának a története az 1848-49-es időszakban. Ez a könyv meghatározó fejezete, amelyben kirajzolódik a tábornokságig emelkedő pályaív. A kutatások alapján elmondható, hogy Nagysándor József az a típusú katonai vezető volt, aki gyors reakciókat igénylő helyzetekben jó döntéseket hozott, és ilyen szituációkban szeretett az általa vezetett sereg élén lenni, viszont nagy csaták stratégiai irányításához nem volt meg a kellő képesítése. Egyes memoárokban Nagysándor Józsefet dilettáns hadvezérként jellemzik. Közrejátszhatott ebben talán a Görgey Artúrral való megromlott viszonya is, Nagysándor József ugyanis ellenezte azt, hogy a polgári kormányzattal szemben katonai diktatúrával kellene fellépni. Az tény, hogy Nagysándor József, mint ahogy a magyar tisztek általában, kiérdemelték a gyors előrehaladást a katonai ranglétrán. Fleisz János nem akarja maga eldönteni azt a kérdést, hogy az aradi mártír mennyire volt jó vagy rossz hadvezér, ehelyett a lehető legteljesebb csataleírásokat adja meg könyvében, ezzel mintegy az olvasóra bízza ennek a kérdésnek az eldöntését. Mindazonáltal Nagysándor József hősiességéhez nem férhet kétség, soha egy pillanatig sem gondol arra, hogy elhagyja a süllyedő hajót, az ő mártíriuma őszinte – zárta szavait a méltató. Végezetül ismét Fleisz János ragadta magához a szót, kiemelte, hogy kutatásai során folyamatosan új dokumentumok kerültek elő, amelyek új megvilágításba helyezték Nagysándor József életútját, ezért gyakorlatilag teljesen át kellett dolgoznia a 2004-ben a mártír tábornokról szóló könyvét. Végezetül hangsúlyozta, hogy feladatának tekintette azt, hogy a váradi közösséget megismertesse Nagysándor József alakjával, „aki nem volt a legjobb hadvezér, de a leghazafibb volt, ezért örök példakép minden ember előtt, nemcsak a magyarok előtt.” Az egy órás kötetbemutató, melyen közreműködött Meleg Vilmos színművész is, dedikációval zárult.