Adók és illetékek

2022.08.05. 06:24

Drágulást hozhat a jövő év

Több mint huszonöt százalékkal nőhet a jövő évtől az ingatlanadó Nagyváradon, e mellett pedig további drágulásokra is számíthatnak a váradi lakosok.

Fotós: Alexandru Nițescu

Fotós: Alexandru Nițescu

BN-összeállítás

A hét elején tette közzé a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal a saját honlapján a 2023-as évre vonatkozó helyi adókról és illetékekről szóló határozattervezetét. A dokumentumból kiderül, hogy a jövő évi helyi adók és illetékek az elmúlt évi infláció mértékével, vagyis 5,1 százalékkal nőnek. E mellett más változások is hozzájárulnak az ingatlanadó emelkedéséhez. Az adótörvényről szóló 2015/227-es törvényt kiegészítő 2022/16-os számú kormányrendelet módosításai között szerepel, hogy az épületek adóértékét a Közjegyzői Kamara által használt táblázat alapján állapítják meg, továbbá az is, hogy az épület értékéhez hozzáadódik majd az ingatlan alatt levő telek adóértéke is. „Pontos összeget még nem tudunk mondani, de a számítási mód változásai miatt az ingatlanadó körülbelül húsz százalékkal is nőhet” – nyilatkozta a helyi sajtónak Eduard Florea, az önkormányzat gazdasági igazgatója. Így ha a két adóemelést összeadjuk – az 5,1 százalékos inflációs és az említett 20 százalékos növekedést –, akkor a váradiak ingatlanadója az ideihez képest negyedével emelkedhet. Így például egy garzonlakás adója 30 lejjel növekedhet, 120 lejről 150 lejre, egy 66 négyzetméteres kétszobás lakás adója 224 lejről 280 lejre nőhet jövő évtől. Viszont a gépjárművek után is több adót kell majd fizetni, például egy 1400 köbcentiméter hengerűrtartalmú személyautó adója 83 lejről 103 lejre nő.

További emelések

A 2023. évi adókról szóló határozattervezet más területen is drágításokat vetít előre. Például a Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) által biztosított temetkezési szolgáltatások árai 924 százalék között drágulhatnak. Az elhunytak szállítása kilenc százalékkal nő, 110 lejről 120 lejre, a temetési szertartás 660 lejről 730 lejre emelkedik, a sír kiásása és betemetése 14 százalékkal drágul, vagyis 500 lej körül lesz, az elhunytak városon kívüli szállítása kilométerenkénti 10 lejre nő. A közterület-fenntartóhoz tartozó egyéb szolgáltatások is drágulnak majd: tíz százalékkal emelkedik a belépő az őssi strandra és az állatkertbe, a Nympaea aquaparkba pedig egy felnőtt napi jegye 80 lejbe kerül majd. Szintén jövő évtől növelnék a parkolási díjakat a városháza udvarán kialakított parkolóhelyeken: az első fél óra továbbra is ingyenes maradna, a második fél óra 5 lejről 10 lejre nő, az első óra és a második óra közötti intervallumért 15 lej helyett 25 lejt kell majd fizetni, a két óra feletti parkolás díja pedig 45 lejről 50 lejre nő. Továbbá az elektromos autók töltési díja is megnő: normál töltés esetén 1,49 lejről 2 lejre, gyorstöltésnél pedig 1,7 lejről 2,5 lejre kilowattóránként.

Az adókról szóló határozattervezethez a váradi polgárok is fűzhetnek javaslatokat augusztus 24-ig, ezt megtehetik e-mailben (primarie@oradea.ro), postai úton (az önkormányzat címe Piaţa Unirii 1.), vagy közvetlenül a városháza földszintjén levő ügyfélszolgálatnál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában