A házaspárok útja

2022.02.15. 13:15

Zajlik a Házasság hete Nagyváradon is

A székesegyházban vasárnap este Böcskei László megyés püspök mutatott be ünnepi szentmisét, hivatalosan megnyitva a február 13–20. között világszerte zajló Házasság hetét, melyhez a nagyváradi egyházmegye is csatlakozott. Dr. Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója elmélkedett.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

 

Az ünnepi szentmise bevezető részében Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: érdekes egybeesés, hogy a hatodik évközi vasárnapon, mely megelőzi a Házasság hetét, a felolvasott evangéliumi részben Jézus éppen a boldogságról beszél. Ki ne szeretne boldog lenni? Mindenkiben ott van a boldogság utáni vágy, és különböző formában arra törekszik, hogy elérje ezt. Egészen biztos, hogy a házaspárok az egymás közelében töltött idő alatt megtapasztalták: mit jelent boldognak lenni – hangsúlyozta a főpásztor. Hozzátette: a boldogságot azonban nem elég csupán óhajtani, és nem hullik csak úgymond az ölünkbe, hanem meg kell dolgoznunk érte. Ebben segít nekünk Jézus az ő tanításaival, amikor próbálja finomítani a látásmódunkat annak érdekében, hogy ne csak úgy „hajkurásszuk” a boldogságot, hanem a tartós, valódi boldogságot keressük. Ennek pedig egyik feltétele, hogy próbáljunk egy kicsit lemondani önmagunkról, teret engedve a mellettünk levőnek, aki ránk van bízva, és akit kiválasztottunk azért, hogy a teremtés csodálatos műve általunk, a mi közreműködésünkkel is kibontakozhasson.

 

Elmélkedésében dr. Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója kitért arra, hogy pár évtizeddel ezelőtt mások voltak az udvarlási szokások, viselkedési sajátosságok, mint manapság, és nem csak amiatt, mert felgyorsult a technikai fejlődés. 1990 után, a szabadság mámorában a fiatalok lerövidítették a hagyományos tiszteletköröket, és sokkal hamarabb rátérnek a lényegre, ha valóban komolyak a szándékaik. Az „Akkor mi most járunk?” felvetés így immár nem egy felületes, lekezelő, szlenges kérdés, hanem annak külső jelekkel való kifejezője, hogy akkor az illetők onnantól kezdve egy párt alkotnak. „Kata és Pisti már együtt járnak” – hangzanak már el manapság gyakran faluhelyen is az ehhez hasonló megállapítások, akár idősek szájából is, ami korábban elképzelhetetlen lett volna.

Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a Házasság hetének idei mottója a Maradjunk együtt!, és Ferenc pápa a Járjunk együtt! felhívással buzdít mindenkit arra, hogy közösen haladjon a szinodális úton – magyarázta a szentmise szónoka.

Már a Teremtés könyvében arról olvashatunk: kezdetben káosz volt, pusztaság, és miután megteremtette az Eget és a Földet, Isten megtette az első lépést felénk. Férfit és nőt teremtett, hogy ők is együtt járjanak, kitartsanak hűségben egymás mellett, holtomiglan-holtodiglan. Jézus is állandóan úton van, az emberrel együtt, az emberért. A házaspárok pedig szintén egymás utastársai: jobban-rosszban, ketten együtt egyet alkotnak, anélkül, hogy egyformákká válnának. És ugyanakkor földi zarándokútját járja maga az egyház is: változik, fejlődik, érlelődik az évszázadok folyamán, ahogyan egy jó házasságban is történik a múló évtizedek alatt.

 

A jezsuiták szép szokása, hogy közös sétával sziesztáznak. Öten-hatan egy vonalban felsorakoznak, és velük szemben hasonlóan egymás mellé áll öt-hat szerzetes, majd körülbelül húsz percen át együtt járnak, előre-hátra. Véletlenszerűen dől el, hogy ki áll szemben a másikkal, de a társak vigyáznak, odafigyelnek egymásra. Senki sem áll meg vagy lép ki a sorból. Valahogy így van a házaspároknál is: senki sem tudja korábban, hogy ki lesz majdan a párja, miután viszont eldől a választás kérdése, a másikat óvja, és hűséges marad hozzá az élete végéig, hangsúlyozta dr. Kovács F. Zsolt.

Előadás a házasságról: Kövesd a szíved dalát!

 

A Házasság hete keretében vasárnap délután Pécsi Rita és Uzsaly Zoltán tartottak előadást a püspöki palota dísztermében A házaspárok útja címmel. A jelenlevő házaspárokat köszöntő Böcskei László megyés püspök felidézte: sokat készültek arra, hogy hasznossá és tartalmassá tegyék az együttlétüket, többek közt ezért is választották helyszínül a dísztermet, hiszen ez a püspöki palota legszebb, legértékesebb, leginkább ünnepélyességet sugalló helyisége. Hangsúlyozta: minden család egy kincs nemcsak a szűkebb közösség, hanem az egész társadalom számára.

 

A rendezvény meghívottjai Pécsi Rita neveléskutató és férje, Uzsaly Zoltán voltak, akik korábbi váradi látogatásaiktól eltérően ezúttal nem nevelési, hanem inkább önnevelési és életvezetési témájú előadással kedveskedtek hallgatóságuknak, Kövesd a szíved dalát! Szövetség és eszmény a házasságunkban címmel. Pécsi Rita arra hívta fel a figyelmet: a házasság valójában egy hármas kötelék, hiszen ideális esetben Isten is jelen van a család mindennapjaiban, és ez a szövetség minőségi kapcsolatokra épül. Mindannyiunkban ott van a végtelen, az örök élet utáni vágy, és a házasság is örökre kell szóljon, magyarázta. A házasság tehát egy állandó és kölcsönös szövetség férfi és nő, illetve a házaspárok és Isten között, kiegészítés és egység, kiszolgáltatottság és függés, megpróbáltatás és szeretettanúság, képviselet és felcserélhetőség, terhelhetőség és igénybevehetőség.

 

Az est további részében arról esett szó, hogy Tilmann Beller schönstatti atya és a magyar schönstatti családok ötlete nyomán 2007-ben Óbudaváron, a Schönstatt Családmozgalom központjában megépült a Házaspárok útja. A kápolnától induló és ide visszatérő másfél kilométer hosszú út, a Balaton-felvidék festőien szép dombjai között, erdőn-mezőn át vezető ösvény, amely 16 állomást érint. Az egyes stációk a házasság fontos eseményeit, feladatait, nehézségeit és korszakait jelenítik meg. A táblák Ozsvári Imri grafikus-művésznő által festett képek, a szentírási idézetek és feladatok ösztönzést adnak arra, hogy a párok életük egyes mérföldkövein elgondolkodjanak, és beszélgessenek azokról egymással.

 

„A személyes üdvtörténetünk az életünk, amelynek útjai mögött ott áll a szerető Isten. Ennek biztosan egyik legmeghatározóbb eseménysorozata az egymással és az Atyával kötött hármas szövetségünk, a házasságunk szentsége. Ezt szemléljük, ennek Isten által kirajzolt útjait ünnepeljük a Házaspárok útját járva. Szívünk dalát ízlelgetjük az egyes állomásokon áthaladva, színekre bontva gazdagságát”, fogalmazott Pécsi Rita.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában