Vizet szenteltek a székesegyházban

A napkeleti bölcsek a példaképeink lehetnek abban, hogy mi is induljunk el, és törekedjünk a Jézussal való találkozásra annak érdekében, hogy ez minőségi változást eredményezzen az életünkben – hangsúlyozta a vízkereszt ünnepén a nagyváradi székesegyházban csütörtök délelőtt bemutatott szentmisén Böcskei László megyés püspök.

Ciucur Losonczi Antonius

A szentmise bevezető részében Böcskei László megjegyezte: amikor Urunk megjelenésének ünnepére próbálunk ráhangolódni, felvetődik a kérdés, hogy a manapság ránk zúduló híráradat közepette, a sok jelentéktelen és nem túl biztató hír kommunikációja mellett van-e egyáltalán olyan üzenet, melyre felfigyelhetünk? Vízkereszt ünnepe azonban arról szól: igen, van olyan hír is, ami eltér a megszokottól, nem fokozza a feszültséget, az aggodalmat és a félelmet az emberben és a környezetünkben, hanem elvezet az élet szépségéhez, teljességéhez, boldogságához.

A napkeleti bölcsek követték a betlehemi csillagot, meghallgatták a jó hírt, és találkoztak Jézussal. Mi is találkozhatunk a mindennapjainkban a köztünk levő Istennel, a karácsonyi ünnepkör ezen találkozás lehetőségét tárja fel előttünk. Ezért fontos a lélekben való megtisztulás, mely a megújulást eredményezi. Emiatt áldanak vizet ilyenkor, az új élet, illetve megújulás jelképeként, és kérjük azt, hogy felfrissült lélekkel tudjunk találkozni az Úrral – hangsúlyozta a főpásztor, aki ezután külön köszöntötte a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum jelen levő tanárait és diákjait, azt kívánva számukra, hogy keressék és ők is találják meg az igazat.

Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Elmélkedésében Böcskei László kitért arra, hogy az elmúlt időszakban a karácsonyi események reményt hozó fényére koncentráltunk, mely mondanivalójával kiemelten örömre hangolt bennünket. Egyre közelebb kerültünk a jászolhoz, felismerve azt, hogy Isten a megváltásunk jeleként közeledett hozzánk. Megállapíthatjuk, hogy a három bölcs bátorságával és elszántságával a példaképünk lehet, a történetükből pedig talán az úton levés kalandja szólít meg leginkább bennünket. Megtapasztalhatjuk azt, hogy számukra a jászol nemcsak cél volt, hanem kiindulópont is, hiszen megérkezésük és találkozásuk Jézussal azt jelentette, hogy egy új élet kezdődött számukra.

„Látták a csillagot” – bár befutottak voltak, rendelkeztek minden földi gazdagsággal, mégse voltak boldogok, mert hiányzott valami az életükből, ami minden földi értéknél tökéletesebb. Elindultak tehát, mert hittel akartak érni, hogy boldogok és biztonságban legyenek. „Hol van a zsidók újszülött királya?” – kérdezték, nem engedve, hogy az úton levéssel együtt járó semmilyen veszély, kiszolgáltatottság vagy akadály eltérítse őket eredeti szándékuktól. „A csillag, melyet napkeleten láttak, előttünk járt” – ez olyan örömteli volt számukra, mint amikor előttünk eloszlik a köd, és tudunk tájékozódni. „Földre borultak és hódoltak előtte” a megérkezésükkor, alázatos tiszteletükként azért, mert megtértek Istenhez és önmagukhoz. „Ajándékokat adtak neki, aranyat, tömjént, mirhát” – ez pedig arra a lelki magatartásra mutat, mely az Istennel való közösségből fakad. Végül „más úton tértek vissza országukba”, mert az Úrral való találkozás egy minőségi változást, egy pozitív értelemben vett másságot eredményezett az életükbe.

A szentmise végén, az áldás előtt, egy régi liturgikus szokást felelevenítve a megyés püspök meghirdette az idei egyházi ünnepeket (hamvazószerda, húsvét, pünkösd, advent).