Író–olvasó találkozó

2022.01.28. 09:24

A vers is szöveg, de csupán szöveg-e a vers? – Kultúra-napi ünnepség Érmihályfalván

Forrás: Balázs Dénes

Kiss Ferenc Zsolt

 

Szíveslátás: ezen egy szóval jellemezhetem a múlt hétvégén megtartott író–olvasó találkozót, melyet a magyar kultúra napjához kötődően az Érmihályfalvi Református Egyházközség szervezett, és meghívottja Pataki István költő, valamint – közreműködőként – Meleg Vilmos színművész volt.

 

A parókia gyülekezeti terme (a járványügyi szabályok betartása mellett) megtelt érdeklődőkkel. S barátságos vendéglátás volt valóban, amit Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor szavaival is erősített, mondván: „A Jóisten a régi ismerősöket egybehozza.” Továbbá felhívta a figyelmet: ez az esemény egyben a most kezdődött Petőfi-emlékév helybeli nyitánya. E rövid köszöntőt, illetve bevezetőt áhítat követte Balázs Dénes református lelkész vezetésével. A „Szívemet hozzád emelem” (25. zsoltár) első szakaszának sorai lépkedték át a termet – alkalmasak arra, hogy az embert rádöbbentse: amíg e dallamot ezen a nyelven hallja, mindig otthon van. Ezután Máté evangéliumából hangzott a 7. rész 21. verse, melynek üzenetét a lelkész így fejtette meg: nem elég a hitet kinyilvánítani, tenni is kell érte; az igaz hit a gond, az akarat, a látásmód átformálása is egyben. S mint ünnepi alkalmakkor szokás, a Himnusz hangjai is felcsendültek, csakhogy most nem az istentisztelet végét jelezte, hanem – az időszerűség okán – e versünnep felvezetőjéül szolgált, és teljes terjedelmében szavalatként hangzott, a tiszteletes házaspár legkisebb lányának, Balázs Borbálának tehetséget sugárzó előadásában. Őt követte Kovács Zoltán főgondnok, aki Petőfi Imádságom című versét adta elő. Még egy kis zenei „fűszer” is került elénk furulyaszón, Jean-Baptiste Loeillet F-dúr szonátájának harmadik tétele, melyet szintén Balázs Borbála adott elő.

Következtek a meghívottak. Noha egy ilyen találkozón a teljes költői életmű szóba kerül, annak minden eleme a könnyed hangvételű versektől a komoly, néha megrendítő költeményekig, mégis valahogyan ezen est összes megszólalása egyetlen téma köré csoportosult, ez pedig a lényege szerint folytatott költészet; vagy nevezhető „a szó legnemesebb értelmében vett irányköltészetnek” – amint Tőkés László utal rá a Pataki István kitüntetése kapcsán írt méltatásban; amit Meleg Vilmos szavalható verseknek mond; vagy amit Balázsné Kiss Csilla így fogalmazott meg: a keresztény nemzeti lelkületet közvetítik.

 

Különben a beszélgetés irányadójaként Kiss Csilla a Patakival készült, nemrégiben a Bihari Napló által közölt interjút használta; s többek között felmerült a költő ismeretsége, barátsága Érmihályfalva becsült szülöttével, Máté Imrével, akit, míg élt, gyakran keresett fel, aki felett gyászbeszédet mondott, és aki miatt meghívottként manapság is eljár egy-egy emlékünnepségre. A későbbiekben, amikor már oldottabb volt a hangulat, még egy-két anekdotába illő történetet is hallhattunk Máté Imre költőről. Ám a versek, a kötetek igazából csak ezután kerültek sorra; illetve még ekkor is csak áttételesen, mert az első, Meleg Vilmos tolmácsolta idézetek Pataki István a költői hitvallást összefoglaló (de poesis) könyvéből valók voltak. Ez a könyv, Pataki hét verse mellett, tanulmányokat tartalmaz, s ezek közül választotta a színművész egyrészt a saját meglátásait, másrészt a dr. Bertha Zoltán irodalomtörténész gondolatait tartalmazó szövegrészeket. Pataki István e kötetből az Alkalmi intelmek biztatással című versét olvasta fel.

Ezután, mondhatni, felváltva következtek e két szereplő szavalatai. Meleg Vilmos előadásmódjával csak fokozta eme versek hatóerejét, mint amilyenek például a Tebenned, Magyarnak maradtam, Szülőföld című költemények. És persze, mint rendszerint előfordul, megmutatkozott a szerző derűt fakasztó tehetsége is. Ezen a ponton már az előadás átment kötetlen beszélgetésbe, ötletszerű felolvasásokba. De mégis maradt valami a végére, ami e kultúra-napi találkozó keretéül szolgált. Pataki István Forrás című versét teljes egészében közlöm: „ha hitemből fakad amit teszek / hitemet erősíti cselekedetem”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában