Ősz a városban

Tóth Ágnes

A szürke város kezd színesedni. Rőt, sárga, barna, lila falevelek pompáznak a fákon, a parkok sétányain. A Körös vize a naplementében vörösen kotyog-locsog, a gátnál kicsit morcosan hangoskodik, nyaldossa a partot. A víz színén sárga falevelek ringatóznak. Itt ragadt vadkacsák úszkálnak a folyón. Egy büszke hattyú is követi őket. A városszéli Macskadomb felől hervadó levelek illatát hozza a szél, belekap a lányok hajába, szoknyájába. Papírdarabokat, színes faleveleket kerget a járdán. Pirosra csipkedi a csipkebogyókat a vadrózsabokron. Az Ősz nem tudja, mennyi gond és szomorúság gyötri a várost, az embereket. Ő nem hallja a sűrűn száguldó mentők szirénázását, nem olvas újságot, nem hallgat híreket. Ő csak palettájával a hóna alatt hóbortosan sétafikál, és igyekszik színesre festeni a szürkeséget. Talán a kirakatok előtt is elidőz, ahol már megjelentek az esernyők, színes kabátok, kosztümök, pulóverek és meleg lábbelik.

A sétálgató embereket is szemügyre veszi, akik kíváncsian szemlélik az árakat, és valószínűleg nem mosolyognak az arcmaszkjuk alatt. Sötétedik. Kigyúlnak a reklámok színes fényei. Ideje hazaindulni. A tömbházunk mögötti vén almafa lehullajtotta gyümölcsei nagy részét a hangyák örömére. A lurkók biztos összegyűjtik a még egészséges darabokat, mint a tavaly. Hűvös van így estefelé, az ősz gondoskodik róla. Forró teát iszogatva könyökölök ki az ablakon, és valami egészen különös érzés kerít hatalmába. Egészen felkavar. Aztán rájövök, hogy a szemben lévő öreg ház kéményének füstje száll fel hozzám, és az ősz fanyar illatával keveredve éppen olyan szagot áraszt, mint gyermekkorom november estéi, amikor még a Bunyitay ligetben laktunk, ahol a kicsi házak kéményeiből bodorodó füst összekeveredett a meggyújtott száraz avar füstjével, és lecsapódott a szűk utcák közé. Beleitta magát a torkunkba, hajunkba, ruhánkba.

Sosem gondoltam, hogy a város betonrengetegében, a panelházak között egyszer újra megérzem ezt a felejthetetlen kesernyés illatot, ami az egykori békés, nyugodt napokat idézi meg, és néhány pár perc erejéig elfeledteti velem a járványt, a halált, a fenyegetettséget, a politikai zűrzavart, a drasztikus áremelkedést, a bizonytalanságot és megkeseredést. Köszönöm, Ősz!