Szinódus

2021.10.19. 10:00

Megnyitották a 16. rendes püspöki szinódus előkészítésének egyházmegyei szakaszát

„A szinodális egyházért – közösség, részvétel és misszió” a témája a 16. rendes püspöki szinódusnak, amelynek egyházmegyei szakaszát Böcskei László megyés püspök nyitotta meg vasárnap este a nagyváradi székesegyházban. A szentmise végén a főpásztor bemutatta az egyházmegyei kapcsolattartó csapat tagjait.

Ciucur Losonczi Antonius

A szinodalitás mindenekelőtt azt a sajátos stílust jelöli, amely az egyház életét és küldetését jellemzi, kifejezve az egyháznak, mint Isten népének természetét, mely vándorol, és amelyet az Úr Jézus hívott egybe a Szentlélek erejével, hogy hirdesse az evangéliumot.

A szentmise bevezető részében Böcskei László megyés püspök kiemelte azt, hogy Ferenc pápa 2023-ra meghirdette a 16. püspöki szinódus rendes közgyűlését. Ennek előkészítésére az eddigi gyakorlattól eltérően a Szentatya nemcsak a püspököket és a szakembereket hívta meg, hanem lehetőséget akar biztosítani arra, hogy Isten népe hangot adhasson saját tapasztalatainak a helyi egyházban, és „a helyi egyház mi vagyunk”. Ez a minden hívőhöz intézett világméretű meghívás tehát a püspöki szinódus első szakasza, amelyet a nagyváradi egyházmegyében is a pápa óhaja szerint ezen szentmisével megnyitottak.

A szinódus témája: A szinodális egyházért – közösség, részvétel és misszió, melynek kapcsán a helyi szintű meghallgatás és párbeszéd lehetőségének megteremtésével a Szentatya arra hívja az egyházat, hogy fedezze újra a zsinati jellegét, ami azt jelenti, hogy nagy összefogással és a Szentlélek irányítása alatt keresnünk kell a megújulás útjait az egyházi életben. Együtt és figyelmesen kell hallgatnunk arra, hogy Isten mit akar népével tudatni a mostani nyugtalan időkben. Ez a közös út azonban nemcsak mélyebben egyesít minket egymással, mint Isten népét, hanem arra is indít, hogy küldetésünket prófétai tanúságtételként folytassuk, mely az egész emberi családot felöleli, más felekezetekhez tartozó és más hitbéli hagyományokkal rendelkező keresztény testvéreinkkel együtt.

Amikor megnyitjuk a 16. rendes püspöki szinódus egyházmegyei szakaszát, a következő három alapfogalom álljon vizsgálódásunk középpontjában – kérte ezután a főpásztor. Közösség – mivel keresztségünk lévén egy olyan közösség tagjaivá lettünk, melynek alapja maga Jézus Krisztus, és amit a szentháromság szeretete éltet. Részvétel – mert keresztényi mivoltunk révén olyan élő szervezetnek vagyunk a tagjai, amelyben másokat is éltetnünk kell, kereszténynek lenni ugyanis nem csupán tagságot jelent, de még azt sem, hogy statisztaként szemléljük a közösség életét, hanem némi befektetést jelent magamból a közösség javára. És végül misszió – vagyis megosztó odafordulás azért, hogy másokban is felébredjen a szerető Isten megismerésének vágya, ami tulajdonképpen nem más, mint a hit örömében élni, és másokat is erre vezetni.

Az evangéliumi részlet Zebedeus fiainak történetéről szólt. Elmélkedésében Böcskei László kitért arra, hogy mindannyian szeretnénk biztonságban tudni magunkat, szinte ösztönszerűen működik bennünk ez a vágy. Azt gondoljuk, a két testvér helytelenül viselkedett, Jézus későbbi szavai azonban más fényben láttatják a dolgokat. „Közöttetek ne így legyen” – mondja ő. Nem taszítja el tehát magától a törtetőket, hanem helyére teszi a dolgokat, s ezáltal is a közösséget erősíti, azt jelezve, hogy mindig van valami, amit ki kell igazítanunk. Ugyanakkor három tanulság is levonható a jelenet kapcsán. Bár János és Jakab (a későbbi apostolok), helyezkedni akartak, mégse magukat képzelték el a középpontban, hanem Jézust. A másik, hogy Krisztus párbeszédet kezdeményezett velük, mert ő nem akarja senkinek se letörni a lelkesedését, csupán igazítani akar rajta. A harmadik következtetés pedig, hogy valamennyien Isten üdvözítő tervének a részesei vagyunk, és a Mennyei Atya az, aki már előre bebiztosított minket, amikor meghívott és megteremtett.

A szentmise végén a főpásztor bemutatta az egyházmegyei kapcsolattartó csapat tagjait (kéttucatnyian vannak), akik összefogásban és építő szándékkal, egy élő és dinamikus egyház építésén fáradoznak az elkövetkezendőkben.

Fotók: A szerző felvételei

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában