Bihar megyei zarándokok a NEK zárómiséjén

Felszabadult, vidám hangulat jellemezte a Budapesten szeptember 5–12. között megszervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét, melyet a magyarul ez alkalomból többször is megszólaló Ferenc pápa mutatott be vasárnap délben a Hősök terén.

Ciucur Losonczi Antonius

A Rákóczi Szövetség Böjte Csaba testvér, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője kérésének eleget téve közel 700, többnyire középiskolást fiatalt hívott meg a Partiumból, Erdélyből, Kárpátaljáról, a Felvidékről és a Vajdaságból, hogy vasárnap vegyen részt a szeptember 5–12. között megszervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, a Statio Orbis-on, melyet Ferenc pápa celebrált a Hősök terén. Talán mondanunk se kell, milyen kitörő örömmel fogadták a hírt a meghívottak, hiszen legutóbb 1938-ban szerveztek NEK-et a magyar fővárosban, és a koronavírus-járvány kitörése óta gyakorlatilag ez volt az olyan első jelentős tömegesemény, amelyen a Szentatya részt vett.

Nagyváradról a Rákóczi Szövetség megyei vezetőjének, Kéry Hajnalnak a megbízásából közel százötven fős zarándokcsoport (diákok, a kisebbeknek a szüleik is, illetve tanárok) indult Budapestre szombat délelőtt a Rákóczi Szövetség helyi képviselőinek koordinálásával, három busszal. A kétnapos program első napján ugyanis – bár ez nem kapcsolódott szorosan a NEK-hez –, Eger volt az úti cél. Az út jó hangulatban telt, a busz utasai, melyen mi foglaltunk helyet, Tankó Zita szaktanfelügyelőre voltak bízva, aki ráhangolódásként néhány hasznos információval is szolgált Heves megye székhelyéről. Ott aztán először szabad program volt – magasztos látványt nyújtott például az éppen felújítás alatt álló bazilika, melybe emiatt csak egy oldalbejáraton lehetett bemenni, majd az egri várat „ostromolták meg” a Váradról érkezett csoport tagjai. Minden szempontból profi volt az idegenvezetés, hátborzongató volt azon a katakombarendszeren végighaladni, melyet több száz évvel ezelőtt élt hon- és hitvédő őseink is használtak. Este a Vak Bottyán János Katolikus Technikum internátusában volt a szálláshelyünk Gyöngyösön, mások mellett Konrád Katalin, a Szent László Líceum igazgatónője gondoskodott arról, hogy minden rendben legyen. Akinek pedig kedve volt, egy kisebb sétát is tehetett a városban, ahol éppen valamilyen fesztivál, városnap zajlott, a „régi szép”, pandémia előtti időket idézve.

És elérkezett a várva várt nap is. A Rákóczi Szövetség munkatársai reggel csatlakoztak hozzánk, a Budapest felé tartó buszokon ismertették a főbb tudnivalókat. Egy kisebb gyalogtúra után a Kossuth tér volt az első megállónk. A nemzet főterén – ahol aztán Böjte Csaba, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Fülöp Attila államtitkár köszöntött mindenkit – leírthatatlanul szép látvány fogadott mindenkit, aki számára egy kicsit is fontos a nemzeti összetartozás gondolata. A külhoni területekről érkezettek tömege szinte vonzotta a tekinteteket, az idősebb kísérők közül többeknek a könnye is kicsordult, mikor meglátta a székely ruhába öltözött zarándokokat, akik ráadásul a saját tájegységüket jellemző ünneplőruhájukat öltötték magukra. A vidám, hitvalló tömeg ezután menetben indult a Hősök tere felé, csatlakozva útközben a több tízezres sokadalomhoz, melynek tagjai szintén hasonló szándékkal mentek Budapestre. Többször is felcsendültek Mária-énekek, és a székely himnusz is. Felemelő érzés volt mindezt átélni, ott lenni, megtapasztalni a hit fizikai határokat leromboló, egységteremtő erejét.

A biztonsági ellenőrzéseken túljutva, az Andrássy úton, a kivetítők segítségével követtük a szentmisét, hiszen addigra a Hősök tere már megtelt. Amikor kissé távolabb tőlünk feltűnt a pápamobil, mindenki integetett, üdvrivalgásban tört ki. A tapsvihar aztán főleg a liturgia vége felé többször megismétlődött, különösen akkor, mikor az egyházfő többször is megszólalt magyarul. Gyönyörűen sütött a nap, a katolikus egyház feje mutatta be a szentmisét és egyedálló alkalom adódott arra, hogy a hívő katolikusok az eucharisztia szent titkát bizonyos szempontból együtt jobban megismerjék, a szeretet és az egység kötelében nyilvánosan tiszteljék – miért ne lett volna mindenki boldog és vidám? Ferenc pápa derűje, szeretetteljes kisugárzása, karizmatikus egyénisége hatással volt szinte mindenkire. A legjobban talán azzal tudjuk érzékeltetni a hangulatot, ha beszámolónkat azzal a viccel zárjuk, melyet állítólag a Szentatya mondott az őt kísérőknek: miért beszél a mennyországban mindenki magyarul? Azért, mert egy örökkévalóságig tart megtanulni ezt a nyelvet…