Egy Nagyváradhoz (is) kötődő költő emlékezete

Tusa Ágnes

Juhász Gyula költő, író, publicista 1883 április 3-án született Szegeden, polgári családban. Apja érettségizett postai távírótiszt volt. Középiskolai tanulmányait Szegeden kezdte a piaristáknál, majd Vácon folytatta, a váci noviciátusban, rendházban paptanárnak készült. Hamarosan látta, hogy nem ez az ő útja, a költői tevékenység, a közélet, az újságírás érdekelte. Már akkor verseket írt. 1902 – 1906 között a fővárosi egyetemen szerzett magyar – latin szakos tanári diplomát. Tanári munkásságának első állomásai Máramarossziget és Léva voltak, de vágyakozott egy mozgalmasabb kulturális-művészeti élet után, ezért ezen helyeket, tanárságának első állomásait „száműzetésnek” tekintette.

Írásommal nem életét és munkásságát kívánom ismertetni, ezt megtették az illetékesek, az irodalomtörténészek, méltó helyre állították a magyar irodalomban. Életének egy rövid szakaszához, a Váradon töltött éveihez szeretnék néhány gondolatot fűzni.

1908-ban került Nagyváradra, a Premontrei Főgimnáziumba, magyar-latin szakos tanárnak. Ezen iskolának, intézménynek otthont adó épülettömb a mai napig masszív, időtálló értéke városunknak, a R. Ciorogariu utca 18. szám alatt (volt Úri utca) ugyancsak tanintézményként működik. Juhász Gyula Váradot szerette. A város pezsgő társadalmi, kulturális élete jó hatással volt a zárkózott, magányos, visszahúzódó, pszichésen beteg költőre. Így ír a városról: „Várad: kicsi magyar élet/ Nagy és új küzdőit te adtad./ Költők és más ifjú merészek/ Benned ébredtek és akartak.”

Egyik alapítója, szerkesztője volt a Váradon kiadott Holnap című irodalmi antológiának. A Holnap munkatársainak a lap köré csoportosult íróknak, költőknek ismeretsége, barátsága sokat jelentett számára: Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Miklós Jutka és nem utolsósorban Ady Endre. Az új barátok, ismerősök, munkatársak pillanatnyilag kiemelték depressziójából, egészségileg jobban érezte magát.

Közel állt hozzá a város színházi élete is. Több darabnak ő írta meg a librettóját. A színházban ismerkedett meg Sárvári Anna színésznővel, aki számára a nő, a szerelem örök jelképe volt: „S áldottak a színházi esték,/ Melyek Annát felém vezették”. De szerelme reménytelen, kettőjük kapcsolata nem volt több mint egy szimpla ismeretség. Több mint húsz szebbnél szebb verset írt Annához, aki kedvelte őt, örült a verseknek, de a fölkapott, ünnepelt színésznő nem tudta viszonozni a költő szerelmét. Az Annához írt versek a mai napig a magyar lírai költészet legszebb darabjai: Milyen volt, A régi Anna, Coronatio, Annáról messziről, Anna-bál, Elégia stb.

1911-ben, az egyre súlyosbodó pszichés betegsége és a reménytelen szerelem miatt elhagyta Váradot. Pestre ment, a budafoki szanatóriumban kezelték betegségét. Életnagyságú alakját őrzi Várad Fő utcáján levő Holnaposok szoborcsoportja, Deák Árpád szobrászművész gyönyörű alkotása. Közelgő születésnapján emlékezzünk rá, a magyar lírai költészet legszebb versei, „gyöngyszemei” nevéhez és városunkhoz kötődnek.