Tavasz Nagyváradon: a tulipánok titkos élete

Pikó Stefánia

Hétágra süt a nap, a mindenfelől előbújó virágok pedig ezt örömmel konstatálják, és jókedvvel nyújtózkodnak a föld alatt töltött, kényelmetlen és rideg téli pihenés után. Sokkal jobban szeretik azt lesni, ahogy a folyton siető emberek fel-alá rohangálnak, szinte észre sem veszik őket. Az különösen izgalmas, amikor a járókelők közül egy-egy mégiscsak észreveszi, ahogy ők a tavaszi szellő dacára egyenes szárral, magasra emelt bibékkel, büszkén mutogatják magukat. Az illető kissé lelassít, amikor melléjük ér, és mosollyal köszönti a kis növényeket. A kecses kis tulipánok közül a legszerencsésebbeket talán még meg is örökíti egy telefonnal vagy fényképezőgéppel, és ha még közzé is teszi a fotókat, azzal már egyenesen sztárt farag belőlük.

2020 sztárjai már nagy izgalommal várták az idei tavaszt, egymást lökdösve bújtak ki a földből, aztán, miután már nagyjából mind előjöttek, szépen elhelyezkedtek, kiválasztották a tetszésüknek és rangjuknak megfelelő kis parcellát az ágyásban, ahonnan hervadásig figyelhetik az emberek hétköznapjait. A nagy nyújtózkodás, első nagy lélegzetvételek után szétnéztek, és megdöbbentek a látványtól: az emberek nincsenek sehol. Nem járkálnak sietve fel-alá. Amúgy a tulipánok is sokszor gondoltak már arra, hogy jó lenne, ha nem járkálnának ágyásaik körül az emberek, főleg, mikor egy-egy társukat kegyetlenül kitépték, vagy szemetet dobtak közéjük, de azért a legtöbben mégsem ilyenek voltak, úgyhogy a tulipánok szomorúak lettek, és már nem dacoltak oly erősen a szél ellen.

Már hosszú órák óta búslakodtak így, amikor felbukkant az a színes ruhás különösen kedves ember, aki mindig inni adott nekik. Most is vizet hozott, megcirógatta az elszontyolodott tulipánokat, és megnyugtatta őket: nemsokára újra nagy lesz a nyüzsgés. Ő már nem láthatta, de miután hazaindult, a tulipánok újra kihúzták magukat, és teljes bizalommal azóta is így várják a mindig siető, kedves embereket.

Fotók: Alexandru Nițescu