Párkapcsolatokról és válásról Makai Dimény Judittal

Törő Enikő

– Egy korábbi előadásán a válást egy veszteségnek nevezte, a gyász időszakhoz hasonlította a válás utáni érzelmek tömkelegét.

– Ahhoz, hogy válásról beszéljünk, érdemes lehet a ,,kályhától” nekiindulni, tehát, hogy hogyan kerülünk kapcsolatba, hogyan tudunk egyesíteni két családi rendszert és hogy ezen belül mi az, ami elromlik, vagy mi nem működik úgy, ahogy elképzeltük, és jutunk el a váláshoz. Ilyen értelemben a válásnak az a ,,nehézsége”, hogy valamit fel kell adni, ugyanis valaminek a vágyával, reményével kötünk házasságot (lépünk kapcsolatba), s amikor a válás döntésére jutunk, ez a reménység odavész. Ezért is szoktuk veszteségnek nevezni a válást. Minden, ami egyszer már egyesült, és azután szétválik, fájdalommal jár, még akkor is, ha pillanatnyilag esetleg megkönnyebbülést is érzünk. A válást lezárás is kell kövesse, a klasszikus értelemben vett válás esetében ez a válópapír aláírása szokott lenni. Az aláírás önmagában persze nem lezárás, érzelmi szinten akkor beszélhetünk erről, amikor megtörténik a veszteségek számbavétele, tudatosítjuk, hogy miért lehetünk hálásak a lezárt kapcsolatból, mi az, amit elvesztettünk.

– Akkor beszéljünk a párválasztásról, a kapcsolatba lépésről. Mi alapján választunk párt?

– Amikor párt választunk, kissé lebutítva megfogalmazva, de négy tényező állhat a háttérben. A régi időkben, klasszikusan mondva, a szöktetés volt a divat, vagy elrendezte a család a házasságot. Ennek egy formája a mai világban is érvényes, a család befolyása most is fontos tényező: menekülés a szülőktől vagy a szülői akarattal való szembemenés. Egy másik tényező lehet pont ennek az ellentéte: a szülői akaratnak eleget tenni. Harmadik tényező a ,,megszülősödés”, tehát tervek előtt megfogan a gyermek, így szülővé válnak a felek. A negyedik tényező az ideális (relatív az ideális) esetet mutatja: két felnőtt ember, felelősségteljesen, tudatosan eldönti, hogy egy csapat lesznek és közösen szervezik meg az életüket, úgymond teammé (szerz. megj. csapattá) válnak. A párválasztás egy nagyon intim dolog, minden párkapcsolatban a kora gyerekkori, csecsemőkori kötődési mintázatot keressük. Ahogyan akkor a szükségleteinkre tudtak, vagy nem tudtak a környezetünkben reagálni, minták alakulnak ki, ezeket a mintákat gyakran továbbvisszük a párkapcsolatba, illetve ezek ún. korrekciós élményét is kereshetjük.

Amikor kapcsolatba lépésről, házasságról beszélünk, akkor nemcsak két ember, hanem két családrendszer találkozásáról beszélünk. Vannak persze hasonlóságok és különbözőségek is, azonban a későbbiekben a különbözőségek gondot is okozhatnak, ilyenkor fontos kialakítani a két szokásrendszerből egy harmadikat, a sajátot. Ennek folyamata a kritikus időszaka egy párkapcsolatnak, például az összeköltözés lehet az első ilyen, ugyanis ekkor dől el, hogy a két fél képes-e együtt élni. Gyakori az első évben való szétválás, elválás.

– Hogyan ismerhetjük fel egymás szükségleteit, vágyait?

– A beszélgetések, az egymásra figyelés és a magunkhoz való ,,használati útmutatás” adása segít. Ha ismerem a saját igényeimet, szükségleteimet, és ezeket tudom kommunikálni, ugyanakkor nyitott vagyok, maradok a társam szükségleteire is figyelni, és megőrzöm a hajlandóságot az egyezkedésre, kompromisszumra. Ezt egy folyamatos alkufolyamatként lehet elképzelni. Fontos tudni, hogy viselkedésünk, cselekedeteink mögött milyen érzelmi szükségletek állnak; gyakran a viselkedéssel nem azt jelezzük, amire valóban szükségünk van. Ebben is a „megismerkedés” segíthet, mind a saját, mind társunk megismerése.

Segítségünkre lehet az öt szeretetnyelv, mely Gary Chapman író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó nevéhez fűződik. Az öt szeretetnyelv tehát a következő: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés. Senkinél nem vegytiszták ezek, de általában egy-két szeretetnyelv dominál. Kapcsolat- és helyzetfüggő is lehet, hogy éppen melyik kerül előtérbe. A kapcsolatnak van formalizálható része is, ez a kompromisszumkötésben nyilvánul meg. Emellett azonban vannak a láthatatlan érzelmi dolgok, amelyeket a kapcsolatba magunkkal hozunk, ezek megnyilvánulásai is általában helyzetfüggőek.

– Beszéltünk a párválasztásról és arról, hogy mit tehetünk, hogy jól működjön. Azonban mi van, ha mégsem?

– A válási krízis egy folyamat, ez nem egyik napról a másikra alakul ki. Az elégedetlenség gyűl és a felek nem jutnak el odáig, hogy erről tudjanak beszélni. Miután pedig elégedetlen vagyok bizonyos dolgokkal, óhatatlanul is felmerül, hogy ha nem jó nekem ez a kapcsolat, nem jó nekem az, amit nyújtani tud a párom, akkor miért maradjak a kapcsolatban? Felmerül a válás gondolata. Ez lehet gyakran csak annyi, hogy az egyik fél elmegy sétálni, és átgondolja a dolgokat, de lehet ennél komolyabb is. Amennyiben nem sikerül megbeszélni a problémát, megindul a váláshoz vezető konfliktus folyamata: az ellentétek kiéleződnek, az érzékelés és megértés szelektívvé válik, a felek nem egymás érveire reagálnak, csak a maguk igazát bizonygatják, elvesztik a hitet abban, hogy meg lehet beszélni a dolgokat, egyből kész tények elé állítják a másik felet. Ezekben a szakaszokban még a kiútkeresés áll előtérben.

Ezután következnek azok a szakaszok, amikor már a két fél nem elég a problémák megoldásához, érdemes bevonni egy szakembert. A szakember nem megszereli a kapcsolatot, hanem teret tud adni, hogy a felek meghallják egymást. A szakember lehet mediátor vagy pszichoterapeuta. A válás ezen szakaszaiban már ellenségként tekintenek egymásra a felek, bekövetkezik a tekintély- és méltóságvesztés, illetve már felmerül a fenyegetőzés is: az elhagyással és válással való fenyegetőzés.

Ha ezen a szakaszon is túl van a kapcsolat, akkor igazából már nincs kiút. Ekkor már jobban bántják egymást a felek. Az elkeseredés, a düh ahhoz vezet, hogy már mindegy hogyan, de semmisítsem meg a másik felet, abban a reménységben, hogy nekem jobb lesz és bekövetkezik az elválás, szétválás.

– Mi az, amiért mégis benne maradunk egy rossz kapcsolatban?

– Több oka lehet, ahány eset, annyi ok. Az egyik ok a biztonság lehet. Lehet, hogy a kapcsolat már nem jó, nem jól működik, de ismerem, megvan a biztonságérzetem. Inkább egy rossz, de biztos kapcsolatban legyek, mintsem egy lehet, hogy jó, de bizonytalanban. Nagyon gyakran anyagi dolgok miatt maradunk egy kapcsolatban, vagy azért, mert nincs hova költözni, nincs tőkém és nincs aki támogasson. De ha maradunk az érzelmi dolgoknál, akkor fontos kiemelni, hogy a harcnak sokszor ugyanaz a funkciója, mint a kedvességnek. Az ellenségeskedés is összeköt két embert, és annak a reménysége, hogy ha ezt is kibírom s végigcsinálom, akkor én nyerek. Továbbá van még egy csapda is: a gyermek. Sokszor mondogatják azt, hogy a gyerek miatt nem válnak el, azonban nem biztos, hogy a gyereknek jobb egy rosszul működő szülői kapcsolatban, mint a szétvált szülőkkel való jó kapcsolat.

– Miért engedjük meg, vagy miért érezzük szükségét annak, hogy ,,beleszóljon” az anyós, családtagok, barátok a kapcsolatba, házasságba?

– Szükségét azért érezzük, mert a harcban óhatatlan segítőtársakat keresünk. Két külön dolog, amikor a barátot engedjük beleszólni és amikor az anyóst. Amikor barátot engedünk, akkor szövetségest keresünk, valakit, aki az én oldalamra áll, esetleg meg is véd, de ha nem is véd meg, akkor bizonyítsa az igazamat, egy csapatot alkosson velem, ezáltal erősödök. Az anyóskérdés az más, ez a dolog a két családrendszer összekapcsolódásához köthető. Akkor befolyásolja leginkább az ,,anyóskérdés” a kapcsolatot, amikor a felek érzelmileg nem váltak le teljesen a származási családjukról és érzelmileg még mindig erősen kötődnek. Az anyától jövő érzelmi hatás erősebb, mint az újonnan megkötött érzelmek hatásai. Bizonyos értelemben ez amíg világ a világ így marad, ugyanis az emberi kapcsolatok az adok-kapok egyensúlyán alapszanak. Az adok-kapok egyensúly egy párkapcsolatban, baráti kapcsolatban, testvérek között – ahol egyenrangúak a felek – mindig megvalósulhat. Egyetlen olyan kapcsolat van, ahol nem lehet egyensúlyt teremteni, a szülő-gyermek kapcsolatban. A gyerek az életét mindig a szülőtől kapja, nem ő adja a szülőnek, ez visszafordíthatatlan, emiatt minden gyermek hűséges a szüleihez. Minden gyermekben van egy törekvés – akkor is, ha ez nem nyilvánvaló –, hogy visszafizesse az életét, ezt nevezik szaknyelven a vertikális lojalitásnak – amikor hűséges vagyok a származásomhoz. Ez a kapcsolat mindig előbbrevaló, mint bármilyen más, csak ezután következik a párom mellé való kapcsolódás. Ez két egymással ütköző hűség, amikor nekem döntenem kell. Persze nem az érzelmi kötődés a galiba okozója, hanem ha nem alakítottunk ki megfelelően rugalmas határokat a két, pontosabban három családi rendszer (származási és jelenlegi) közt. Megnehezíti a kapcsolatot, ha a szülőkkel együtt él a pár, ugyanis így nehezebb kialakítani a saját szabályrendszert. Azonban ha rendezett a kapcsolat a szüleimmel, akkor kevésbé fog befolyásolni, direkt vagy indirekt módon, egy másik kapcsolatomban.

– Hogyan lehet túljutni a váláson? Milyen érzelmi hozadéka van?

– Minden negatív érzéscsomagnál, így a válásnál is a legfontosabb, hogy elfogadjam és tényként kezeljem. Gyakran próbálunk úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de történt. A válás nem jár mindig azonnal látványos érzelemhullámmal. A legtöbb probléma abból adódik, ha nem fogadja el a válás tényét valamelyik fél, továbbra is úgy tekint a másikra, mint aki hozzá tartozik. Arra is van eset, hogy részben fogadja el, például bizonyos dolgokat tekintve jó, hogy el vannak válva, más dolgokban azonban szüksége van a volt párjára, segítségét kéri. Az elfogadást nehezíti az, ha az egyik fél egy harmadikat választott. Ahogy arról már szó volt, a válással járó érzelmek megélése hasonlít a gyászfolyamathoz. Ottmaradnak tárgyak és emlékek, de az illető már nincs velünk, szinte olyan, mintha még egy kicsit ott lenne, így nehezebb rátalálni önmagunkra.

Ideálisabb esetben azonban valóban csak annyi, hogy el kell fogadni a tényt, hogy elváltam, elvált ember vagyok. Ha megadjuk egymásnak a tiszteletet, elengedjük egymást, mérleget készítünk, hogy mi volt jó a kapcsolatban, miért vagyunk hálásak egymásnak, és arról is elszámolunk, hogy mi nem volt jó, akkor sokkal könnyebb lehet a válási utáni időszak. Emellett persze ,,el lehet siratni” a kapcsolatot. El kell azt is fogadni, hogy én magam is hozzájárultam ahhoz, hogy most ott tartok ahol, nemcsak a (volt) párom volt hibás, vállalni a saját felelősséget.

– Van-e és mennyi a ,,gyógyulási idő”? Beszélhetünk-e egyáltalán ilyenről?

– Van és nincs. Elméletben az egyéves ciklusnak el kell telnie, ennyi idő kell ahhoz, hogy újra beletanuljunk az önállóságba és elfogadjuk az új helyzetet. Azonban a gyakorlatban nem ez a tapasztalat, például ha a társtól való függés nagyon erős volt, akkor hamarabb lépnek új kapcsolatba. Ha valaki ,,túl gyorsan” lép új kapcsolatba, fel kell készülnie arra, hogy hamarosan előjönnek azok a problémák, melyek az előző kapcsolatban, ugyanis abból még nem gyógyult ki, nem készítette el a számadást. Önmagában nem baj, ha valaki hamar újra beleszalad egy kapcsolatba, de ismernünk kell a ,,csomagot”, amit magunkkal cipelünk.

Borítóképünk illusztráció